Halálos világháló – MRI-vel is kimutatható az internetfüggőség

– Tényleg agyunkra ment az internet, vagy csak talált egy jó címet, ami a világhálón is megállja a helyét? 

– Az biztos, hogy ha kevésbé figyelemkeltő, de tudományos címet adunk a kutatásunknak, akkor a világhálón szörfölők aligha kat­­tin­­tanak rá. Pedig elsősorban az ő figyelmüket kívántuk felhívni az internetezés veszélyeire. Vizsgálódásaink során mindenekelőtt azok körében találtunk agyi szerkezeti változást, akik függővé váltak a nettől. Ezek a kóros átalakulások eleinte némi „internetes diétával” még visszafordíthatók. Ugyanakkor vannak már olyan fiatalok, akiknél ez a függőség olyan súlyos, hogy gyakorlatilag nem tudnak el­­szakadni az internettől, náluk célzott pszichológiai beavatkozásra van szükség.

– Ez a rabság az internetezőkre bizonyíthatóan annyira veszélyes, mint a kábítószer a drogosokra? 

– Abszolút, hiszen a függő helyzetbe kerülő netezőknél hasonló elvonási tünetek jelentkeznek, mind a kokain- vagy a ma­­ri­­huá­­nafogyasztóknál, illetve a nagy­­ivók esetében. A népszerű World of Warcraft nevű videojáték rajongói között már több halálos áldozat is előfordult, a résztvevők némelyike ugyanis szinte képtelen kiszállni a játékból, szó szerint a rabjává vált. Vannak aztán az úgynevezett szocioszimulátorok, félig gazdasági, félig háborús játékok, amelyek valós országneveket felhasználva képesek a történelmi sérelmek átélésére, esetleg revánsra, amire a való világban egy nemzetnek nincs módja. Akad ilyen alkalmazás a román, a lengyel és a magyar történelemre szabva is. Ez a játék már a politikai szférába emeli a művelőit, arra azonban nincs bizonyíték, hogy aki a játékban elszánt és kegyetlen, az a való életben is agresszív.

– Elsősorban tehát a játék a veszélyes műfaj? 

– Ha kevéssé szenvedélyesen, de sokat használjuk az internetet, a napi fogyasztása szétszórttá tehet. Néhány tudós szerint ennek következtében csökkenhet az ember kreativitása. A világháló ugyanis a rövid távú memóriát veszi igénybe, miközben a valódi alkotóképesség a hosszú távú me­­mó­­riá­­ban tárolt információkon alapul.

– Tehát kicsit hülyülünk? 

Inkább úgy mondanám, hogy egyes képességeink tompulhatnak, de más képességeink javulhatnak. Kétségkívül a beérkező mailek és telefonhívások akkor is rontják a teljesítményünket, ha egyébként megpróbáljuk figyelmen kívül hagyni őket.

Fotó: Bazánth Ivola

Janszky József

neurológus a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán szerzett diplomát 1993-ban. Több mint tíz évig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott, közben

kutatóorvos volt DAAD- és Humboldt-ösztöndíjjal a bielefeldi

Epilepsie-Zentrum Bethelben. 2004-től a Pécsi Tudományegyetem oktatója, jelenleg a Neurológiai Klinika professzora és igazgató­helyettese. 2012-től a Nemzeti Agykutatási Program Képalkotó Kutatócsoport vezetője. Kutatási területe az emberi agy képlékenységének vizsgálata, viselkedési függőségek és az epilepszia. 2011-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 2015-től a Magyar Neurológiai Társaság vezetőségi tagja.

– Az is beteg lehet, aki csak híreket olvas a világhálón vagy lóg a közösségi médián? Hogyan alakul ki az „internetrabság”? 

– Mindenekelőtt a jelenből való menekülés indítja el az egész folyamatot, az érintettek jobban érzik magukat az internet virtuális valóságában, mint a napi valóságban. Ez persze nem csak Magyarországon érzékelhető, de nálunk is létező érzés. A világhálón szörfölők ugyanis folyamatosan kapják a pozitív visszajelzést, ez örömforrássá válik, aminek az ember könnyen rabja lehet. Az internetfüggőség kialakulását ötven százalékban – csakúgy, mint minden szenvedélybetegség esetében – az erre való genetikai hajlam határozza meg. Ám amíg a kábítószer nehezen szerezhető be, addig a világháló vagy annak valamelyik speciális alkalmazása – tehát a „szer” – könnyen elérhető, azonnal kialakulhat iránta a vonzalom, a motiváció. A számítógép előtt üldögélve pedig könnyen elveszti az ember a kontrollt, rákattan az „anyagra”, és viszonylag gyorsan kialakulhat a függő helyzet. Ha a világhálón történtek a való életnél már fontosabbnak tűnnek, tehát ha a tanulás, a munka, a barátok és a szerelem háttérbe szorul, kezdhetünk gyanakodni. A megbetegedett ember egy idő után hiába is szeretne a valóságba visszatérni, már nagyon nehezen sikerül, mert az „online-érzés” hiánya fájó tünetekkel jár.

– Napi néhány óra internetezés is lehet veszélyes? 

– Az még nem okoz függőséget. A legelső intő jel, hogy valaki menekül a jelenből, ha ez az érzés állandósul. Még a függővé válás után is vannak a betegségnek fokozatai, de ha valaki annyira szenvedélyesen játszik, hogy az evésről is elfelejtkezik vagy a feladatait rendszeresen elodázza, ha családtagjait elhanyagolja, akkor azt már érdemes komolyan venni.

– Tudom, hogy ön elsősorban neurológus, nem pedig társadalomkutató, de mit gondol: a függő ember miért menekül a valóságtól? 

– Tapasztalatom szerint a legtöbbször a serdülő, ritkábban az érett felnőtt akkor fordul a kábítószerhez, ha az élete, társadalmi helyzete kilátástalannak tűnik; ha nem tud előrejutni, ha már értelmetlennek és reménytelennek lát minden erőfeszítést. Ilyenkor néha csak a véletlen dönti el, hogy valaki a kokain, az alkohol vagy az internet felé menekül.

– Biztos benne, hogy ez az egész „internetesbetegség”-szind­­ró­­ma nem csak vicc, nem az orvostudomány által kitalált valami? 

– Eleinte viccnek szánta egy pszichiáterprofesszor, aki a világháló indulásakor, ’95 táján a szerencsejáték-függőség kritériumait felírta egy papírra, majd az akkor már jól definiált betegség nevét kicserélte az „internet” kifejezéssel. Így jelezte a kolléga, ha bármilyen tevékenyég irányába annyira elköteleződünk, hogy elveszítjük a kontrollt, akkor csak idő kérdése, és az orvostudomány új betegséget kreál. Húsz év múlva azonban a vicc megvalósult, a netfüggőséget is elkezdtük diagnosztizálni, ahogy a munkaalkoholista is megjelent a palettán. De ezt mégsem tekinthetjük tréfának, hisz a mi kutatásunk is műszerekkel igazolja az internet- vagy egyéb függőség biológiai alapjait.

– Nem inkább akaratgyengeségről van itt szó? 

– A kezdeti stádiumban talán minden „szer” elutasítható. A kábítószereket kipróbálók nagy része nem is lesz függő, mint ahogy az intenzíven internetezők közül is csak nagyjából minden tizedik válik függővé. Ami függővé tesz, az az agyi jutalmazó rendszer átalakulása, képlékenysége az adott „szer” hatására. A jutalmazó rendszerben dopamin szabadul fel – ettől érezzük magunkat jól –, ha újra és újra magunkhoz vesszük az „anyagot”. Mindegy, hogy melyiket. A legdirektebben persze a kokainnal érhető el a „kellemes” állapot, de már az internetezés is kiváltja a dopamin felszabadulását. Ennek igénye váltja ki a szenvedélybetegséget, amit mágnesesrezonancia-vizsgálattal mérhetően kimutathatunk. Az agykéregben van olyan központ is, amely képes tudatos kontrollt gyakorolni a tudatalatti tevékenység felett. Ám ez a centrum a szenvedélybetegség hatására – mondjuk egy kokainistánál – sorvadni kezd. De ha a beteg „lejön” a szerről, akkor visszaszerezheti az önmaga felett gyakorolt ellenőrzést, tehát a folyamat – a közhiedelemmel ellentétben – visszafordítható. Egyéb­­ként létezik olyan függőség is, amely nem feltétlenül kóros, ilyen például a szerelem.

– Mondják is, hogy a szerelem öl, butít… De mit tudnak kezdeni a betegekkel, akik képtelenek lejönni a netről? 

– Őket már gyógyítani kellene, de a hazai pszichiátria annyira rossz helyzetben van, hogy egy új betegségtípussal csak részben tud foglalkozni. Megjegyzem, a fejlettebb országokban sincs ez másként. Mindenesetre a betegség okai sokszor pszichológiai vagy szociális problémákra vezethetők vissza, egyelőre mindenütt csak keresik, de még nem találják a biztos gyógyítás eszközeit. A hírek szerint a Távol-Keleten, Kínában elkülönítik a betegeket; katonai kiképzőtáborokban a legnagyobb drill mellett próbálják a gyerekeket távol tartani a nettől. Ez az erőszakos módszer azonban biztosan kudarc.

– Állítólag az esélyesebbnek látszó amerikai elnökjelölt, Hillary Clinton az interneten bukta el a választási küzdelmet, mert a szavazók elhitték Trump hamis állításait. Ez is példa arra, hogy a kellemetlen valóság helyett jöjjön inkább a mese, amit szívesen elhiszünk?

– Az interneten szinte teljes a szabadság, szinte kontrollálhatatlanok az állítások, felszabadító érzés, hogy a fantáziát a valóság nem korlátozza. Az ideológia nélküli ellenőrizhetetlen ígéreteknek a cybertér kifejezetten kedvez.

– Ön diagnosztizált már ilyen beteget?

– Igen, szűrtük a diákokat, és a kér­­dőívek alapján néhányan fennakadtak a hálón, de aztán „eltévelyedésüknek” némi önmegtartóztatás véget vetett. Tehát van veszély, és lebecsülni semmiképp nem szabad, de rettegni azért nem kell.