Fekete Akadémia

Fekete György a magyar kultúrairányítás új üstököse. Interjút kértünk tőle, amely végül nem jött össze.
Elmeséljük, miként történt, de előbb vázoljuk röviden, mekkora hatalmat kapott, s hogyan jutott ilyen magas polcra nyolcvanévesen.
A Fekete által elnökölt Magyar Művészeti Akadémia (MMA) jó pár hónapja az alaptörvénybe került, és évi kétmilliárd közforinttal gazdálkodik. Fekete lett a magyar mecenatúra tótumfaktuma, szava döntő a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Nemzeti Filmalap, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap filmes pályázati forrásainak elosztása során.
Mi több, a kormány „közreműködési lehetőséget” biztosít az MMA-nak a Kossuth-díjra és a Széchenyi-díjra javaslatot tevő bizottság munkájában, és „egyetértési jogot” adott az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elnökének és a szakbizottságok elnökeinek kinevezésében. Az MMA alá tartozik a Nemzet Művésze díj, amely a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere és a Magyar Állami Operaház Mesterművésze elismeréseket váltja fel. Az MMA bónuszként a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát is a magáénak tudhatja, rendes tagjainak száma kétszázötven, ők művészi tevékenységük elismeréseképpen életjáradékban részesülnek.
Mindez szinte a semmiből, pár év alatt jött létre.
Fekete György rapid felemelkedését miniszterelnöki tockosok kísérték, ám ezek nem az ősz művész üstökén landoltak. Tockost kapott Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kósa Lajos pártfogoltja, Gulyás Gábor, Szőcs Géza egykori és L. Simon László jelenlegi kultuszállamtitkár.
Vegyük végig.
Azzal kezdődött, hogy az 1992 óta a magyar kultúrafinanszírozás központjának számító, a Magyar Tudományos Akadémia alá tartozó Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát Orbán eljelentéktelenítette. Méghozzá azzal, hogy 2010-ben számos jogkört és évi százmillió forintot a Széchenyitől az MMA-hoz tolt át. Ahhoz az MMA-hoz, amely szintén 1992-ben jött létre, civil kezdeményezésként, méghozzá az általa balosnak minősített Széchenyi-akadémia ellenlábasaként, történetesen Makovecz Imre vezetésével. (Arról a balosságról annyit: a Széchenyiben nagyjából egyenlő volt az ide- és az odahúzók aránya, az MMA viszont kizárólag „határozottan nemzeti érzelműeket” fogadott soraiba.)
Az MTA „konstruktív tiltakozása” nem talált meghallgatásra, az első tockost tehát Pálinkás kapta.
Közben a kormányváltással új szereplő került az állami kultúrpolitika élére is: Szőcs Géza államtitkár. Régi barátság fűzi Orbánhoz; a Fidesz elnöke erdélyi útjai során számos alkalommal szállt meg Szőcséknél, s állítólag nagy pálinkázások és világmegváltó beszélgetések kísérték ezeket a látogatásokat.
Szőcs államtitkári teljesítménye ellentmondásos. A költségvetésnek pornóadót, az Andrássy útnak fiákert és kéregalagutat álmodott, s kijelentette, hogy „genetikai kivizsgálással” térképezné fel ázsiai gyökereinket. Míg körbeutazta a világot, kezdetben tekintélyesnek látszó hatalma apránként kipergett ujjai közül: a filmfinanszírozás Andy Vajnához került, bukta az Operát, majd az Nemzeti Kulturális Alapot. A második tockos az övé, regnálása alatt ugyanis az MMA folyamatosan teret nyert a kultúrpolitikában – az államtitkárság kárára.
Egyszer csak elege lett, lemondott.
A harmadik tockos Szőcs utódjáé, az avantgárd költő L. Simon Lászlóé.
L. Simon az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának elnökeként nem kevés politikai ambícióval és önbizalommal érkezett. Ennek ellenére tovább karcsúsodott a kulturális államtitkárság: a legkínosabb az, hogy a kortárs képzőművészet fellegvárának számító Műcsarnok is átkerült az MMA-hoz. Nem mellesleg úgy, hogy lemondott Gulyás Gábor igazgató, aki Kósa Lajos mentoráltja. Annak idején ugyanis a kiváló debreceni Modem éléről került Budapestre. A minap, megelégelve a Műcsarnok körüli hercehurcát, ő is lemondott.
Az MMA élén közben változás történt. Tavaly meghalt Makovecz Imre, helyét a hozzá képest is ultrakonzervatívnak tartott, nyolcvanéves Fekete György vette át. Fekete 1988 és 1995 között a Magyar Demokrata Fórum tagja volt, majd KDNP-s lett, 1990-től négy éven át a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára, 1993-tól egy évig a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, majd 1994-től egy cikluson át országgyűlési képviselő volt. Jegyezzük meg, hogy felesége Sunyovszky Szilvia színésznő, aki utóbb, 2003 és 2005 között elnöki tanácsosi rangban Orbán főkommunikátora volt.
Most értünk el interjúnk ügyéhez. Időpontot kértünk, ahogy illik. Néhány nap múlva az MMA sajtóosztálya a szervezet főtitkárát ajánlotta Fekete helyett. Mi jeleztük, inkább várunk. A sajtófőnök pár nap múlva kérte, küldjük át kérdéseinket, mondván, elnök úr ezek alapján dönti el: személyesen találkozunk, telefonon beszélünk, esetleg írásban reagál. Közöltük: az interjú olyan műfaj, hogy két ember leül egymással, és beszélget. A sajtós erre azt mondta, kérdések nélkül nincs esély a találkozásra. Mit volt mit tenni, átküldtünk néhány témakört.
Időpont helyett e-mailes válaszokat kaptunk, közhelyeseket. Például ilyet: „Olyan időket élünk, amikor visszhang nélkül természetesen semmi sem történhet. A pozitív visszhangok bátorítanak bennünket, a negatívok óriási többsége pedig – sajnos – szóbeszédekre és téves információkra épül. Használható kritikai elemeket természetesen örömmel regisztrálunk.” Meg ilyet: „A kulturális mecenatúra működése ellenőrzésének a Magyar Művészeti Akadémia léte nélkül is eljött volna az ideje. Ez alapos felülvizsgálatra irányul, s hogy ennek milyen megállapításai lesznek, azt előre tudni nem lehet... Ha a különböző fajta művészeti és társadalmi szervezeteknek joguk van a művészeti díjazásokba beleszólniuk, miért éppen az ország legjelentősebb összművészeti szervezetétől kellene ezt a jogot megtagadni.”
Ha már interjú nincs, gondoltuk, szülessen legalább elemzés, ezért második körben konkrét kérdéseket írtunk. Egyebek mellett arról, hogy sokak félelme szerint politikai elköteleződés alapján kapnak majd pénzt a művészek, és az MMA előbb-utóbb bármely kulturális közintézmény irányítását átveheti.
Maga Fekete György írt nekünk. „Tekintettel arra, hogy az első kérdéscsoportra küldött válaszaim után arról értesített, hogy nem interjú, hanem szerkesztett írás születik – amit én természetesen elfogadok –, de amelynek tartalmát nem ismerem, ezért a további kérdések megválaszolását nem tudom vállalni. Üdvözlettel: Fekete György”
Még merészelje állítani bárki is, hogy Fekete úrnak nincs érzéke a modern műfajok, így az abszurd iránt.
Újabb levelet fogalmaztunk. Összefoglaltuk az eddigi történéseket, majd így folytattuk: „Javaslom, lépjünk vissza az első mezőre: Tisztelt Főigazgató Úr, interjút készítenék Önnel lapunk, a 168 Óra számára. Ehhez személyes találkozást és minimum harminc percet kérek. Az időpontban és a helyszínben természetesen maximálisan alkalmazkodom.”
Még aznap jött a viszonválasz, immár ismét a sajtófőnöktől: „Elnök úr annyit üzen általam, hogy az első kérdéscsoportban megadta a válaszait. Kéri, hogy kísérd figyelemmel a parlamenti történéseket.”
A javaslatot ezúton is köszönjük.