Ezek az idióták… – Nyolcvan éve kötötték meg a müncheni egyezményt

A párizsi békeszerződésekben született Csehszlovákiához három és fél millió, addig a Monarchiában élő német ajkú lakos került. Őket éppoly kevéssé kérdezték meg erről, mint az elcsatolt magyar területek lakosságát. A térség egyébként egyetlen demokratikus országában nekik is voltak ugyan bizonyos korlátozott jogaik, de azért hasonlóan másodrendű állampolgárok voltak, ahogy a felvidéki magyarság is. Nem volt így meglepő, hogy Konrad Henlein 1933-ban alapított, Hitlert és parancsait híven követő Szudétanémet Pártja egyre népszerűbb lett.

Röviddel Ausztria 1938 márciusi bekebelezése, az Anschluss után a Führer Berlinben közölte Henleinnel, hogy Csehszlovákiát szemelte ki következő áldozatának. Miután a szudétanémet vezető hazatért, azonnal a teljes autonómiát kezdte követelni a német kisebbségnek. A prágai kormány ezt megtagadta, de szélesebb jogokat ígért, miközben Edvard Benes államelnök titokban felajánlotta Berlinnek, hogy átenged hatezer négyzetkilométer területet, ha a németek ennek fejében befogadnak másfél-kétmillió németet. Hitler nem is válaszolt, majd arról szónokolt, hogy üldözik a Csehszlovákia határai mögé kényszerített németeket, kötelessége megvédeni őket, ezért a területeknek a Német Birodalomhoz kell kerülniük. Nyomatékul augusztusban 750 ezer katonát küldött a cseh határra, „gyakorlatra”.

Hitler és Henleinék Szudéta-vidéki lázítási akciója annak próbája is volt, milyen ellenállásra számíthatnak a britek és a franciák részéről. Mint kiderült, semmilyenre, holott Franciaországnak kölcsönös segélynyújtási szerződése volt Csehszlovákiával, és nem volt kétséges, hogy háború esetén abba Nagy-Britanniának is be kell kapcsolódnia. Neville Chamberlain, a konzervatív brit kormányfő azonban jogosnak tekintette a szudétanémetek igényeit, és úgy vélte, ha enged Hitlernek, elkerülhető a háború, amihez egyébként sem a briteknek, sem a franciáknak nem volt semmi kedvük.

A brit felhívásnak, hogy engedjenek a németeknek, Benes ellenállt, és májusban részleges mozgósítást rendelt el. A csehszlovák hadsereg korszerű volt, és jól felszerelt, s kiterjedt erődítésrendszere volt a német határokon.

Egyidejűleg a Führer a tábornokai elé terjesztette a Zöld tervet. A titkos parancs szerint Csehszlovákia ellen október 1-jéig kellett megindítani a támadást. Német katonai vezetők mindenesetre akkor másképp látták az erőviszonyokat. Ludwig Beck vezérkari főnök ismételten sürgette a Führert, halassza el a háborút, mert most elveszítenék. Wilhelm Canaris tengernagy más tábornokokkal együtt azt tervezte, hogy letartóztatják Hitlert, ha elindítja a háborút. Titkos megbízottaik tájékoztatták is erről Chamberlaint, kérve, hogy figyelmeztessék nyomatékosan Hitlert, hogy nyugati szövetségesei megvédik Csehszlovákiát.

A britek figyelmen kívül hagyták az üzenetet. Még a lengyelek is közölték, hogy tétlenek maradnak. Egyedül Sztálin ajánlotta fel katonai támogatását, erre azonban Benes nem tartott igényt. Mellesleg a Vörös Hadsereg csapatait amúgy sem engedték volna át Lengyelországon vagy Magyarországon. A dráma végső szakaszában Chamberlain tragikomikus látogatásokat tett német földön. Először Hitlertől azt hallotta, ha elismerik a szudétanémetek önrendelkezési jogát, kész a viszály békés rendezésére. Ezután abban maradt a franciákkal, hogy ha Csehszlovákia hajlandó átadni Németországnak minden területet, ahol 50 százalékon felüli a németek aránya, akkor Párizs és London garantálja az ország függetlenségét. Nyomásukra Prága ezt a megoldást végül elfogadta.

„Célom az európai béke” – jelentette ki Chamberlain, amikor szeptember 22-én ismét Hitlerhez repült. Virágcsokrok, ünneplés fogadta. Majd elképedt, amikor házigazdája közölte vele, hogy ez már nem elég. Csehszlovákiát, ahol immár ölik a németeket, fel kell osztani a birodalom, valamint Lengyelország és Magyarország között. Aztán Hitler estére visszakozott, mondván, megelégszik a Szudéta-vidékkel, ha október 1-jéig elviszik onnan a cseh lakosságot.

Miután Hitler újabb kirohanásokat intézett Csehszlovákia ellen, a franciák és, vonakodva bár, de a britek is végül kijelentették, hogy német támadás esetén Prága mellé állnak. Órákkal a német ultimátum lejárta és a támadás megindítása előtt azonban London Benito Mussolini olasz vezetőhöz fordult, hogy ő kérjen haladékot és újabb tárgyalási lehetőségeket. Hitler ebbe belement, és másnap német, olasz, brit és francia részvétellel kezdődtek tárgyalások Münchenben, ahová a csehszlovák kormány képviselőit nem hívták meg. Szeptember 30. hajnalára megszületett a hírhedt megállapodás, a gyáva megalkuvás megállapodása. Szállóigévé vált a „müncheni szellem”. A németek október 1-jétől bevonulhattak a teljes Szudéta-vidékre, és megnyílt az út Csehszlovákia felszámolásához.

A nagy árulás visszhangja Nyugaton elképesztően pozitív volt. A Gallup amerikai, angliai és franciaországi közvélemény-kutatása szerint a lakosság többsége támogatta a megállapodást. Tömeg ünnepelte a Münchenből hazatérő Chamberlaint, aki a királyi családdal jelent meg a Buckingham-palota erkélyén, arról szónokolva, hogy „biztosította a béke korszakát”. Canterbury érseke a sok imának is tulajdonította a sikert. Ünnepelték Édouard Daladier francia kormányfőt is, aki egyébként az alku ellen volt, de végül beletörődött. „Ezek az idióták” – mormolta, amikor meglátta a lelkes tömeget. Bizarr gesztusként a lemondott Benest utóbb Nobel-békedíjra jelölték.

Prága megegyezett Varsóval is, hogy átad területet Lengyelországnak, a csehszlovák–magyar-tárgyalások azonban kudarcba fulladtak. München folyományaként így november 2-án megszületett a németek és az olaszok bécsi döntése, amely visszaadta Magyarországnak a túlnyomórészt magyarok lakta felvidéki területeket. Imrédy Béla kormánya viszonylag mérsékelt igényeket terjesztett elő, hogy megkapja a britek és a franciák jóváhagyását is, de Kánya Kálmán külügyminiszter ez irányú fáradozásai sikertelenek maradtak. Trianon minden igazságtalansága mellett a képhez tartozik Winston Churchill korabeli kommentárja is, amely szerint „a lengyelek és a magyarok mint dögkeselyűk osztozkodtak a koncon”.

Hitler persze fütyült müncheni ígéreteire, és csapatai 1939. március 15-én megszállták a maradék Csehszlovákiát is. A „Protektorátusban” sok vezető posztot töltöttek be a cseh nyelvet ismerő, a náci párttagság lakossághoz mért arányában a német átlagot messze meghaladó szudétanémetek. Megalakult az önálló Szlovákia, a németek bábállama, majd másnap Hitler ösztönzésére és jóváhagyásával Kárpátaljára bevonultak a magyar csapatok.

Március 30-án London és Párizs garantálta Lengyelország biztonságát. Immár küszöbön állt a háború, amelyre Hitler oly régen készült. Még megegyezett Sztálinnal, aki München után sikertelenül próbált összefogni a britekkel és a franciákkal, hogy kivédje a német támadást. Ez ugyan nem sikerült, de átmenetileg lerohanhatta fél Lengyelországot, bekebelezhette a balti államokat és a finn területeket. Chamberlainék gyávaságáért, naivitásáért rettenetes árat fizetett a világ. / Heltai András