Ez tényleg meglepte a tudósokat is

A University of Bristol kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy az emberek már hétezer évvel ezelőtt is készítettek sajtot.

2012. december 13., 13:59

A sajtkészítés eredetét senki nem ismeri, nem tudjuk, hogy mikor és hol kezdett el az emberiség sajtot gyártani. A mostani bizonyítékok közelebb vihetnek a sajtkészítés eredetéhez, ugyanis Lengyelországban sajtkészítés nyomait találták 7500 éves edényeken.

Melanie Salque, az egyetem kémiai tanszékének végzős hallgatója olyan edényeket vizsgált, melyek hasonlítanak a modern sajtszűrőkhöz, ugyanolyan lukacsosak voltak. Formájuk alapján lehetett használhatták volna más étel feldolgozásához is, de a vizsgálatok tej maradványait találták rajtuk. Emiatt gondolják azt, hogy az eszközöknek köze lehetett a sajtkészítéshez.

Eddig sokkal későbbinek gondolták a sajtkészítés módjának feltalálását. A sajt alapanyaga a tej, a tejhez pedig háziállatok kellenek, ezért nem hittük volna, hogy már a kőkorszakban ismerték a sajtkészítés módját. Bár voltak erre utaló jelek, a Közel-Keleten találtak olyan edényeket, melyekben akár sajtot is készíthettek, de azokon nem találtak bizonyítékot, írja az

Origo.