Ez nem vicc, elkészült az első lazacarc-felismerő rendszer

2018. október 8., 11:56

Szerző:

A közeljövőben több millió lazac arcvonásai lesznek digitális adatbázisokban tárolva – írja a Bloomberg nyomán a 444.

Egy norvég vállalat fejlesztése révén több millió, az ország fjordjai közelében úszkáló atlanti lazacot akarnak majd megfigyelni. A világ egyik legnagyobb halászati vállalata, a Cermaq Group célja, hogy kiszűrje a megbetegedett példányokat, amelyek veszélyt jelenthetnek az egész populációra. 

A Cermaq kutatási részlegének vezetője, Harald Takle szerint képesek lehetnek arra, hogy minden egyes halnak saját egészségügyi aktája legyen – ez pedig forradalmasíthatja a halászatot. 

Nem ez az egyetlen terület, ahol az állattenyésztés és az arcfelismerés összeér: az amerikai Cargill idén nyáron jelentette be, hogy tehenek számára épít arcfelismerő rendszert, hogy így tudják ellenőrizni az állatok állapotát. 

 

Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését. Könnyű belátni, hogy mindennapi életünk szinte minden mozzanata valamilyen módon az áramhoz kapcsolódik. Eszközeink működése, ételeink frissessége, otthonunk melege – ezekhez is áramra van szükség. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt ezért folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ne maradjunk áram nélkül.