Ekkora hatalmas csillagrobbanásra a tudósok sem számítottak

A Johannes Keplerről elnevezett szupernóva a 17. század hajnalán jelent meg az égen, a korabeli beszámolók alapján fényesebben tündökölt, mint a Jupiter, hetekig megfigyelhető volt. A maradványokat régóta figyelik a csillagászok, a tudósok elsősorban azt kutatják, hogy miként mehetett végbe a folyamat, írja a

A műveletben a Chandra űrtávcsövet, egy 1999-ben fellőtt röntgencsillagászati műholdat is felhasználtak, az eredmények alapján pedig arra következtetnek, hogy a robbanás energiája nagyobb volt a korábban becsült értéknél, valamint a szupernóva messzebb is volt, mint gondolták. Eredetileg 13 ezer fényévre becsülték a detonáció távolságát, de a legújabb analízisek azt mutatják, hogy a 16-23 ezer fényévnyire halt meg a Napnál nagyobb csillag.

A robbanást korábban Ia ("egy a") típusúnak kategorizálták. Ezt a fajtát kisebb tömegű csillagok alkotják, melyek egy szoros kettős rendszer részei és fehér törpeként, az átmeneti végstádiumukban a kísérőcsillaguktól - amely többnyire egy vörös óriás - anyagot kapnak, majd hatalmas termonukleáris robbanásban múlnak ki. Az újabb kutatások szerint a robbanás nagyobb volt, mint egy átlagos Ia detonáció - írta október elsején a Chandra obszervatórium honlapjára hivatkozva a hirek.csillagaszat.hu.

A szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, mely során a csillag fényereje egy átlagos galaxiséval vetekszik - írja a wikipedia. Neve az égbolton új ("Nova" latinul "új") csillagként való feltűnéséhez kapcsolódik, a szuper pedig a fényességére. Az ismertebb szupernóvák közé tartozik a Kepler-szupernóván kívül a Nagy Magellán-felhőben fellángolt SN 1987A jelű, illetve az 1572. évi Tycho Brahe-féle szupernóva (SN 1572), valamint az 1054-ben, a Bika csillagképben feltűnt robbanás, amelynek maradványa a Rák-köd.