Újabb kutatás támasztotta alá az e-cigaretta káros hatásait

Egy amerikai kutatócsoport egereken végzett kísérlete kimutatta, hogy elváltozások széles körét okozhatja az e-cigaretták szívása közben keletkező gőz.

2023. január 27., 14:26

Szerző:

Egyre több vizsgálat mutat rá, hogy az e-cigaretták sem kevésbé károsak hagyományos társaiknál. Ezt támasztotta alá a Federation of American Societies for Experimental Biology című folyóiratban publikált kutatás is, melyek eredményei azt emelik ki, hogy milyen elváltozásokat okoznak az elektromos cigaretták a tüdőben.

Az egereken végzett vizsgálat során két kontrollcsoportot és egy kísérleti csoportot vizsgáltak. A kísérleti csoportot a Juul e-cigi füstjének tették ki négy hétig, minden nap. Az ezt követő tesztekkel gyulladás és genetikai károsodás nyomait keresték, hogy megállapíthassák a különbségeket a csoportok között.

Az eredmények kimutatták, hogy „a Juul füstjének kitett egerek lényegesen több fehérvérsejt jeleit mutatták az úgynevezett bronchoalveolaris mosófolyadékban, illetve, hogy a tüdőben molekuláris és sejtes elváltoztások keletkezhettek az e-cigi hatására. A kísérlet eredménye egy az egyben nem fordítható át az emberi szervezetre, ugyanakkor mindenképpen mindenképpen óvatosságra int.

(Kiemelt képünk: Egy férfi elektronikus cigarettát szív az utcán 2022. december 03-án, szombaton, Krakkóban. Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.