Dinók keresztapja
„Fiatalember, Magyarországon még soha senki sem talált dinoszauruszt. Pénzünk meg nincs arra, hogy külföldről vegyünk csontokat.” Így felelt a Természettudományi Múzeum munkatársa 1997-ben egy tizenhét éves ajkai középiskolásnak, aki mindenképpen dinómaradványokat szeretett volna látni. A fiú őslénylázban égett: látott egy filmet a Góbi sivatagban folytatódó ásatásokról, és azok úgy fellelkesítették, hogy még írt is az amerikai paleontológusnak, Michael Novaceknek. Azt remélte, Budapesten csak lát majd valódi dinoszauruszcsontokat. És tessék: egy darab sem volt. Ma, tizenöt év után már egész kiállításra való akad. A leleteket ő tárta fel. A most 32 esztendős Ősi Attila, Európa-szerte ismert őslénykutató. BARÁT JÓZSEF írása.
Mire egyetemre került, Attila mögött már igazi kutatói múlt állt. Lelkesedése gimnáziumi iskolatársait is megfertőzte: hétvégenként reggel hatkor keltek, és irány a Bakony, mentek kövezni, azaz fosszíliákat keresni. Az ajkai Bródy Imre Gimnáziumban máig is látható a kagylók, csigák, ammoniteszek (azaz ősi fejlábúak) lenyomatát őrző kövek gyűjteménye: Ősi Attila rendszerezői szenvedélyének első kézzelfogható eredménye. Hogy honnan az elszánt vágy a sok tucat millió évvel korábbi lények megismerésére? Maga sem tudja. Tény viszont, hogy timföldgyári diszpécser édesapjától és pénzügyi előadó édesanyjától a természet szeretetét örökölte. Esetleg bejátszott beszélő neve is? Talán. Az viszont bizonyos, hogy már gimnáziumi éveiben is talált gerincesmaradványokat: az Ajka közelében lévő kréta kori kőszénfejtések meddőhányóiból barátaival krokodilfogakat és hüllőcsigolyákat emelt ki. Kevesellte: nem ez volt, amire igazán vágyott.
Az ELTE geológus szakára a Földtani örökségünk elnevezésű pályázat győzteseként felvételi vizsga nélkül került be. Akkor már szisztematikusan kereste a választ a kérdésre: hogyan lehetséges, hogy a paleontológia 200 éve kevés volt arra, hogy a mai Magyarország területén bárki is dinoszauruszmaradványokat találjon? Nem lehet, hogy nincsenek. Ha pedig vannak, akkor meg kell őket találni. Igaz, tudni kell, hol érdemes keresni őket. Nyilván nem ott, ahol a gazdag tengerifosszília-lelőhelyek vannak, hiszen a dinoszauruszok szárazföldi lények voltak. A keresést tehát le kell szűkíteni olyan kőzetekre, amelyek egyrészt a földtörténeti középkorból valók (tehát 65 millió évesnél idősebbek, de 230 millió évesnél fiatalabbak), és vízparton képződtek. Ez utóbbi azért fontos, mert maradványok a szárazon nem maradnak meg: felfalják, összeroncsolják őket más állatok. Ha viszont egy tetem folyóba hullik, azt hamar elboríthatja az üledék. Kevés az idő: csak akkor van esély arra, hogy most, mondjuk 85 millió év múlva találjunk valamit, ha a maradvány maximum néhány óra alatt beágyazódott a mederbe.
Ősi Attila egy tanárának segítségével húszesztendősen jutott arra a következtetésre, hogy az Ajkától szintén nem messze fekvő iharkúti külszíni bauxitfejtés által feltárt kőzetekben érdemes keresnie. Az első dinoszauruszcsontokat 2000. április 29-én találták barátjával, Tormai Andrással. Egy év múlva már egy négy és fél méteres páncélos dinó részleges csontvázát emelték ki. Ezt manapság már világszerte Hungarosaurus tormai néven ismerik. Hogy mi Iharkút igazi különlegessége azon túl, hogy majd százmillió éve itt folyópart volt? Az, hogy kutatható. A jelenlegi lelőhely feltárása csakis azért lehetséges, mert itt külszíni bánya volt. Egyébként 25-30 méter mélyen feküdne a talajban, az erdős felszín alatt. Tudjuk, hasonló kőzetek például Pápa alatt is vannak 250 méter mélyen. Azokhoz vajon ki és mikor fér hozzá?
Kutatnivaló azonban bőven akad Iharkúton is. A fiatal tudós azóta is minden nyáron feltárásokat vezet, és idén került elő a hetedik olyan őslénymaradványa, amely sehol másutt nem fordul elő. Ennek tudományos leírása még be sem fejeződött. Feldolgozták viszont egy kréta kori krokodilfaj, az Iharkutosuchus makadii maradványait, leírták egy négyméteres szárnyfesztávolságú repülő őshüllő, a Bakonydraco galaczi testfelépítését. Sikerült rátalálni egy helyi ragadozóra, a Pneumaraptor fodorira is. Ősi Attila doktor (2003-ban szerezte meg diplomáját, és 2006-ban védte meg PhD tudományos fokozatát) sorban nevezi el az őslényeket tanárairól és azokról a geológusokról, akiknek sokat köszönhet. Hogy miért nem nevezett el egyet sem saját magáról? Hitetlenkedve vonja fel szemöldökét. Az ember saját magáról nem nevez el semmit. És az orrát sem túrja. Nem illik.
A nemzetközi kutatói közösség szemében Ősi Attila legértékesebb lelete egy 85 millió esztendős papagájcsőrű, galléros dinoszaurusz. Az egy-másfél méteres, 25-30 kilós aprócska Ajkaceratops kozmai miatt át kellett írni a krétakor őslényföldrajzáról szóló hatalmas könyveket. Ősi Attila értekezését a témáról a rangos Nature című világlap közölte.
A kutatók korábban úgy vélték, hogy hasonló állatok, a Ceratopsiák csak Ázsiában éltek, majd Amerikában, ahová Kamcsatkán és a Behringián keresztül átvándoroltak. Attila így nem is nagyon hitt a saját szemének, amikor az első papagájcsőrhöz hasonló alsó állkapocsmaradvány a kezébe került. Hisz ez lehetetlen! Európában nem élt ilyesmi, ez csak olyan lehet, mintha... A nemzetközi konferenciák szaktekintélyei azonban megerősítették a gyanút. Ez bizony pont az, aminek látszik: egy ceratopsiamaradvány. Így nem kevesebbet bizonyít, mint azt: az Ajkaceratops a Tethys-tenger szigetláncain át vezető szerencseutakon elvándorolt Ázsiából Európába, hogy a későbbi Bakony területén is megtelepedjen.
Ősi Attila – aki az MTA Lendület pályázatának nyerteseként ma önálló kutatócsoportot vezet – elismert tagja a paleontológusok nemzetközi közösségének. Megadatott neki, hogy már eredményes őslénykutatóként kopogjon be tinédzserkori példaképének ajtaján a New York-i természettudományi múzeumban. Michael Novacek nagyon is jól emlékezett a hat év előtti levélváltásra. Nemsokára pedig Attila maga is eljutott a Góbi sivatagba, és részt vehetett egy kínai–amerikai kutatásban, majd feltárásokat végzett Argentínában és Brazíliában. Mint mondja: egy paleontológusnak rengetegféle maradvány képzeletbeli fotóját kell őriznie a fejében ahhoz, hogy felismerje azt a töredéket, amely a szeme elé kerül.
Ősi Attilának szerencséje volt? Persze hogy szerencséje volt, hiszen Iharkút igazi kincsesbánya. De tudta, hogy hol keressen. És lelkesedése mindig elég erős volt ahhoz, hogy társakat toborozzon maga mellé a munkához, ami pénzben mérhető jutalmat aligha ígért. Igaz, pénzből is mindig felhajtott annyit, amennyi kellett, hogy az expedíció működjön: legyen sátor, legyen áram, legyen hol mosakodni, legyen mit enni, legyen megfelelő hely a leleteknek. Irigység? Nem találkozott vele. Pedig diákként könnyű lett volna elvenni tőle a dicsőséget. Bármelyik tanára mondhatta volna: köszönjük, öcsi, hogy megtaláltad ezeket az izéket. Majd mi leírjuk a leleteket, publikáljuk az eredményeket, és rólad is említést teszünk. Ez sajnos mindennapos eset a tudományban. Vagy ezen az akadályon is a szenvedély segítette át, amely mozdonyként hajtja előre? Hogy annyira megszállottja a dinóknak, hogy egyszerűen nem lehetett az útjába állni? Inkább maradjunk abban, hogy a paleontológusok úriemberek, és nem tesznek olyat, ami nem illik. Hiszen tudjuk: az orrukat sem piszkálják.
– Azért nem bánnám, ha egyszer majd lenne egy igazi, nyugdíjas állásom! – adja meg dr. Ősi Attila a meglepő választ a kérdésre: mire vágyhat még ő, aki látszólag mindent elért, amit csak lehet.
Az akadémia Lendület pályázatán például jó fizetés mellé még saját kutatócsoport fenntartásának lehetőségét is elnyerte. A különböző pályázati támogatások azonban határozott időre, maximum néhány évre szólnak. Ráadásul pénz, paripa, fegyver – minden elúszhat, ha akár csak egy évre is megbicsaklik a munka. És aztán? Szóval örülne, ha – csak egy kicsit – nem lógna a feje felett Damoklész kardja, ha valakinek eszébe jutna, hogy azt mondja neki: Attila, ha a pályázatok kifutnak, mi várunk téged. A kutató megtolja a vágyak sorát azzal, ami a hozzá hasonló korú fiatalembereknek könnyebben szokott sikerülni, mint a tudományos karrier: – Ja igen, azért előbb-utóbb csak megnősülök, én is családot alapítok.
Bárhogyan lesz: Iharkút visszavárja. Hinni is nehéz: az elmúlt 12 évben mindössze 300-400 négyzetméternyi terület feldolgozása történt meg – tízszer ennyi még hátra van. Ráadásul a mostani réteg alatt van egy másik, amely szintén gazdag lelőhelynek ígérkezik. Évről évre, minden szezon idején 600-700 csontmaradvány kerül elő. Lesznek itt még újabb magyar dinók!
Dinó-kutató expedíció:
