Csaknem másfél éven át volt Covidos egy férfi

Végül belehalt a szövődményekbe a brit beteg.

2022. április 22., 13:23

Szerző:

Az eddigi leghosszabb Covid-fertőzést dokumentálhatták brit orvosok: egy beteg szervezetében több mint 16 hónapon, 505 napon át volt kimutatható a koronavírus. A brit betegnek más betegségei is voltak, és 2021-ben kórházban hunyt el.

A legtöbb ember szervezete magától megszabadul a vírustól, de a szóban forgó, meg nem nevezett betegnek nagyon súlyosan legyengült az immunrendszere. A szakemberek kiemelték, hogy az ilyen krónikus fertőzések tanulmányozása elősegítheti az új típusú koronavírus okozta Covid-19 és kockázatainak jobb megértését.

Az esettanulmány szerint az illető 2020 elején kapta el a koronavírus-fertőzést. Jellegzetes tünetei voltak, és a PCR-teszt megerősítette a fertőzöttséget. A következő 72 hétben hol kontrollvizsgálatok, hogy kezelések miatt többször kellett kórházban feküdnie. Ez alatt az idő alatt mintegy ötvenszer tesztelték, és minden alkalommal pozitív lett az eredmény.

Orvosai szerint az alapos laboratóriumi elemzés azt mutatta, hogy minden valószínűség szerint nem többszöri visszafertőződésről volt szó esetében, hanem az először elkapott fertőzéstől nem tudott megszabadulni, még az antivirális gyógyszerek segítségével sem. Az eset nem a hosszú Covid kategóriájába tartozik, mivel annál a beteg szervezetéből eltűnik a vírus, csak a tünetek maradnak meg hosszú ideig. A vírusgenom szekvenálásából nyert információ alapján megállapították, hogy ez egy folyamatos fertőzés volt, a genetikai jellemzői egyediek és állandóak voltak. A kutatók szerint a hosszan tartó fertőzések ritkák, de már csak azért is fontos a tanulmányozásuk, mert esetleg a koronavírus új variánsai fejlődhetnek ki belőlük.

(Kiemelt kép: Elektronmikroszkópos felvétel a SARS-CoV-2 vírusról, ami a Covid-19 fertőzést okozza. Fotó: Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet/AFP)

Csütörtök este szabadszemmel is megfigyelhető a holdsarló és a Fiastyúk együttállása. A Jupiter fölött járó Uránusz és alatta a Pons-Brook üstökös már egy kézitávcsővel is megfigyelhető, továbbá két csillagfedés is látható lesz – tájékoztatott a Svábhegyi Csillagvizsgáló.