200 diót táraztak be maguknak a mókusok télire egy autó motorházába

2019. október 10., 13:26

Szerző:

Furcsán kezdett viselkedni a pittsburghi Chris Persic családi autója, gyanús hangokat adott ki, az utastérben pedig égett szag terjengett.

Miután felnyitották a motorház tetejét, kiderült, hogy mókusok raktak fészket a motortérben. Alaposan kibélelték az egészet fűvel, és elkezdték feltölteni az éléskamrájukat dióval – írja a Reuters nyomán a Ripost.

Chris Persic megosztotta a Facebookon a mókusfészekké változott motorházról készült fotót:

Fotó: Facebook/Chris Persic

Mint írta, a mókusok legalább kétszáz diót táraztak be maguknak télire, és annyi füvet, hogy egy órába került, mire a szervizben minden feleslegeset kiszedtek a motorházból.

Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését. Könnyű belátni, hogy mindennapi életünk szinte minden mozzanata valamilyen módon az áramhoz kapcsolódik. Eszközeink működése, ételeink frissessége, otthonunk melege – ezekhez is áramra van szükség. A villamos energia fizikai tulajdonságai, illetve a villamosenergia-hálózat működése miatt ezért folyamatos felügyeletre van szükség, hogy ne maradjunk áram nélkül.