Állati személyiségek

– Képzeld, a mosómaci megint megette a szomszéd cica vacsoráját, ezért bevitték a tálját.
Ezt mesélte a híres egyetemi város, Berkeley centrumában élő hatéves Hanna. Édesapja, Csaba megtoldotta:
– A mosómedve csak az állatkertben igazán cuki állat. Amikor a házad előtt a villanyoszlopról vicsorog rád, kétszer is meggondolod, hogy akarsz-e igaziból hazamenni, vagy inkább kerülsz egy nagyot.

A közeli domboldalon az őzek a házak között csalinkáznak, és jobban tartanak a fel-felbukkanó prérifarkasoktól, mint az emberektől a megtapasztaltan veszélytelen, előzékenyen lassító, őket kerülgető autókkal. Az állatokhoz való viszonyban a mindent leigázó, csak uralkodni képes kényúr magatartása helyett Amerikában egyre jellemzőbb, hogy megvalósul az „élni és élni hagyni” elve. Az emberek kicsit bosszankodnak néha, de a többség valójában büszke arra, hogy a mosómedvék úgy érzik: egy százezres város centrumában is szemtelenkedhetnek.

Ennek az új viszonynak vannak a külföldiek számára meglepő fordulatai. New York City új polgármestere, Bill de Blasio beiktatási beszédének egyik legfontosabb ígérete az volt, hogy be fogja tiltani a Central Park világhíres nevezetességét: a lovas bérhintók üzemeltetését. Állatkínzásnak minősítette a paripák kocsik elé fogatását egy nagyvárosban – még ha a lovak egy hatalmas, ápolt parkban kocognak is, és minden négylábú számára irigylésre méltó körülmények között tartják őket.

Egy 2010-ben elfogadott képviselő-testületi határozat alapján a 220 New York-i lóistállót úgy alakították át, hogy az állásokban az állatok le tudjanak feküdni, ha kedvük tartja. A lovaknak minden évben öthétnyi szabadság jár, amikor legelőn kószálhatnak, bár gazdáik szerint a vakáció emberi fogalom: a négylábúakat inkább csak összezavarja. Tilos kocsit húzatni ötévesnél fiatalabb és huszonhat évesnél idősebb lóval, és akkor sem szabad őket dolgoztatni, amikor –8 foknál hidegebb vagy 32 foknál melegebb az idő.

De Blasio előde, Michael Bloomberg még úgy vélekedett egy interjúban: mi baj van azzal, ha egy ló kocsit húz? Éppúgy dolgozik, mint ön vagy én. Az új polgármester azonban az állatvédőkkel ért egyet, és valószínűleg nem csak azért, mert választási kampányát negyvenötezer dollárral támogatták. Ennyire nem egyszerű az összefüggés. Az olasz származású demokrata politikus ugyanis ismert arról, hogy szenvedélyes elkötelezettje a társadalmi igazságosság ügyének, még azokban az esetekben is, amikor más nem látja, miért kellene változtatni a korábbi gyakorlaton.

És tényleg: sokan képtelenek felfedezni a társadalmi haladás ügyét abban, ha megszűnik egy 150 éves iparág, amely majdnem kétszáz kocsisnak ad biztos megélhetést. Nagy kérdés, hogy a lovak maguk hogyan szavaznának ebben az ügyben, ha tudnák, amit a hajtók: ha több mint kétszáz ló egyszerre a piacra kerül, akkor többségük a New Hollandban működő állatvásárra kerül, onnan pedig Mexikóba, ahol nem érvényes az Egyesült Államokban törvénybe iktatott lóvágási tilalom. Sőt ott kedvelt csemege a lóhús. Jelenleg a nyugdíjazott lovakat a kocsihajtók közösen fenntartott ménesbe vagy inkább öregek otthonába: a Star Equiculture Retirement Home-ba küldik, hadd legelésszenek és szemlélődjenek kedvükre, míg sorsuk ki nem telik.

De Blasio egyelőre nem siet ígéretének beváltásával, amiben alighanem szerepet játszik a tizennyolcezer tiltakozó levél is. A hintóüzlet pedig virágzik: aki csak teheti, lovaskocsin fényképezkedik. Ki tudja, holnap lesz-e még alkalom ilyesmire. A New York-i lovak egyelőre nem perelnek, előkészített bírósági anyagok csak emberszabású majmok, delfinek, elefántok és óriáspapagájok ügyében vannak Steven Wise professzor fiókjában.

A rockénekesből és vietnami emberi jogi aktivistából lett tudós az állatok jogainak védelmére tette fel életét. Mint mondja, kezdő jurátusként rájött: ha igazán a kiszolgáltatottak, megkínzottak mellé akar állni, az állatvédelem jogi aspektusaival kell foglalkoznia. Bár nincs garancia arra, hogy a 62 éves ügyvéd áhított célját eléri, pályája valójában diadalút volt. Amikor oktató lett, mindössze három amerikai egyetemen tanították külön tárgyban az állatokkal kapcsolatos joganyagot. Manapság százötven felett jár ez a szám. Wise kurzusokat vezet a Harvard és a Yale Egyetemeken, gyakori vendég Bécs, Bázel, London, Róma, Fokváros egyetemein.

Tommy csimpánz életének első szakaszában afféle cirkuszi bohóc volt, gazdájával a műsorszámok között lépett fel, mókás kunsztokkal mulattatta a nagyérdeműt. Nem volt panaszra oka, bár kétségtelen, hogy őseinek élőhelyén, egy dzsungelben – háremét bolházva, hancúrozó kölykeit fegyelmezve – nem ilyen életről álmodozott volna. Sorsa akkor fordult rosszra, amikor gazdája meghalt, és az örökösök potom pénzért eladták egy vállalkozónak, aki filmfelvételekhez kölcsönöz állatokat. Ő apró ablakkal ellátott fémkonténerben szállásolta el, olyan magánzárkában, amely még szigorított börtönbüntetéshez is kegyetlen cella lenne.

Amikor Wise értesült Tommy sorsáról, úgy gondolta: eljött az idő. Egy hetventagú, jogászokból, biológusokból, etológusokból álló önkéntescsapat élén már évek óta gyűjtötte az érveket egy olyan perhez, amelyben a bíróságnak legalábbis egyes állatok esetében ki kellene mondania: jogi értelemben személynek tekinthetők, így személyiségi jogaik is vannak.

A legújabb kutatások valóban lenyűgöző tényeket bizonyítottak. Sikerült igazolni, hogy bizonyos állatok tudatában vannak létezésüknek, képzeteik vannak múltról és jövőről, bonyolult közösségeket alkotnak, amelyekben információkat cserélnek egymással, bizonyos tudást nemzedékről nemzedékre örökítenek. Tanítanak és tanulnak, eszközöket használnak, még a gyászt is átélik. Sok olyan jellemzőjük van tehát, amelyet korábban kizárólagosan az emberi magatartás részének hittek. Az emberszabású majmokon kívül a delfinek, bálnák, elefántok és meglepő módon az óriáspapagájok esetében sikerült mindezt bizonyítani.

Számos jogász mégis feleslegesnek, sőt egyenesen veszélyesnek tartja Wise erőfeszítéseit. Arra mutatnak rá, hogy akik meg akarják akadályozni a kegyetlenkedést, a kínzást, ma már hatalmas állatvédelmi joganyagra támaszkodhatnak. Tommy esetében például több olyan paragrafust is találhatnának az állatvédők, amelyek segítségével kiszabadítható lenne szomorú fogságából, sőt elkobozhatnák jelenlegi tulajdonosától, aki méltatlanná vált birtoklására. Törvények vonatkoznak az állattenyésztésre, a vágásra, a laboratóriumi állatokkal való bánásmódra. Jogszabály határozza meg az állatok öröklését, sőt válás utáni elhelyezését is, és persze számos tilalom próbálja megóvni őket az emberek okozta szenvedéstől.

Richard Epstein New York-i professzor szerint azonban Pandora szelencéjét nyithatná ki az állatok személyiségi jogainak elismerése: ha az állatokat szabad akarattal rendelkező lényeknek tekintenénk, lehetetlenné válna a ma ismert mezőgazdaság, az emberi civilizáció egyik oszlopa roggyanna meg visszafordíthatatlanul.

Nem véletlen tehát, hogy a korábban delfinek védelmében benyújtott keresetek sorra sikertelennek bizonyultak, tárgyalás nélkül utasították el őket. Egy jogtalan fogva tartásra hivatkozó iratot a bíró azzal hárított el, hogy ilyen esetekben a felperesnek személyesen kell megjelennie a bíróság előtt. Egy másik beadvány szerint a delfinshow-ban fellépő állatok rabszolgaságban élnek, amit tilt az amerikai alkotmány egyik módosítása. Ezt a keresetet a bíró azzal vetette el, hogy az Egyesült Államok alaptörvénye csakis emberi lényekre érvényes.

A világon tehát Joseph M. Sise, a New York állambéli Montgomery megye döntnöke az első bíró, aki érdemben foglalkozott egy keresettel, amely szerint egy állat – Tommy csimpánz – jogi értelemben személynek volna nyilvánítható. Igaz, ítéletében alapos jogelméleti elemzés után arra az álláspontra jutott, hogy a jogtalan fogva tartás tényállása nem vonatkozhat Tommyra: egy állat esetében a habeas corpus (tiéd a tested) jogelv nem érvényesíthető. Szóban viszont azzal egészítette ki mondandóját: állatbarátként nagy tisztelője Wise-nak, és reméli, hogy a professzor erőfeszítéseit egyszer siker koronázhatja. Előbb-utóbb sikerül olyan jogelveket, törvényeket megfogalmazni, amelyek úgy veszik figyelembe a legújabb biológiai kutatásokat, hogy közben nem mondanak ellent a működő alkotmányos jogrendszernek.

Wise úgy érzi: győzött. Már arra a fellebbviteli tárgyalásra készül, ahol elmondhatja: keresete hosszú sorba illik. Abba a sorba, amelynek darabjait korábban azzal utasították el: sajnáljuk, de ön csak egy rabszolga, sajnáljuk, de ön csak fekete, ön csak nő. Ön homoszexuális. Most a bírák azt mondják, Tommy csak egy csimpánz. Igen, egy csimpánz, aki emlékezik, aki nemcsak szenved, de ezt tudja is. Aki nem ember ugyan, Wise szerint mégis személy.

Maryland államban, az amerikai főváros egyik kedvelt alvóvárosában vadnyulak ugrálnak a kerítés nélküli kertekben. Igaz, időnként lerágják a háziasszony kedvenc növényét, széttúrják a veteményt, de senkinek sem jut eszébe elkergetni, megbüntetni őket. Egy nyúl is van olyan érdekes, mint egy virág. A Berkeley Egyetemen a mókusok nem elszaladnak az emberek elől, hanem odaugrálnak hozzájuk. Kifejezetten meglepettek és bosszúsak, ha nem kapnak semmit, megszokták, hogy a diákok zsebében mindig akad némi nekik szánt dió vagy mandula. A közeli Oaklandben, a Merritt-tó partján a kocogók elől nem térnek ki a sétafikáló vadlibák. Öntudatosan összezárnak előttük: kerüljenek inkább csak az emberek, a víz és a vízpart libaemlékezet óta a ludak birodalma.

Amerikában átrendeződőben van az emberek viszonya az állatokhoz. A norma: élni és élni hagyni. Számunkra persze furcsa, hogy így van. Hiszen az állatokat csak olyan társadalmakban tisztelhetik, ahol az emberek is megtanultak már együttműködni.