A Duce szeretői – avagy pásztorfélóra csizmában
Az olaszok rövidre nőtt diktátora falta a nőket. Inasának naponta kellett egyet bevezetnie a Palazzo Venezia titkos ajtaján, hogy az elfoglalt államférfi sietősen, még csizmáját sem levetve szeretkezhessen. Clara Petacci kiemelkedett az ágyasok sorából: emlékiratai keményen cáfolják revizionista történészek és az újfasiszták nézeteit arról, hogy Benito Mussolini „túlzásai” ellenére nem is volt olyan borzasztó, mint német szövetségese. A hű Claretta leírta: bálványa épp olyan megrögzött rasszista, angol- és franciagyűlölő volt, mint Hitler.
Mussolini 1922-ben, a „Marcia su Roma", a fasiszták győzelme évében nősült, nejétől, Rachelétől öt gyermeke született, ám népe megváltásán fáradozva nem kevés energiát szentelt párhuzamosan fogyasztott szeretőinek is. Érdekes módon a pojácafellépésű népszónok nemcsak szép, hanem okos nőket is vonzott. Ideológiamentesen: köztük volt a marxista Angelica Balabanoff, sőt a zsidó Margherita Sarfatti is. Petacci emlékiratában mindenesetre így idézi rajongottját: „Még azt mondják, hogy én Hitlert utánzom? Nevetséges! Én már régen antiszemita voltam, amikor az még sehol nem volt. Ezeket az undorító zsidókat mind el kell pusztítani. Ha el tudtam űzni ötvenezer arabot, el tudok kergetni hetvenezer zsidót is. Internálom őket egy kis szigetre – majd meglátják, mire képes Mussolini vasökle! Az olaszoknak végre meg kell tanulniuk, hogy ne engedjék többé kizsákmányolni magukat ezektől a férgektől.”
Clara Petacci orvoscsalád lánya, kamaszkorától rajongott a Ducéért. A 20 éves fiatalasszonynak később Ostiában, a tengerparton sikerült megismerkednie a nála csaknem három évtizeddel idősebb vezérrel. A nő otthagyta katonatiszt férjét és vállalta, hogy a feleség mellett más nőkkel is osztoznia kell imádottján. És a történészek szerencséjére hosszú éveken át naplót is vezetett, amelyben nemcsak vad szexuális életük részleteit rögzítette, hanem azt is, mikor, miről és kiről mit mondott a nagy ember. Az angolokat például ostoba disznóknak tartotta, akiknek nem volt nagy politikusuk Disraeli óta, és az is olasz volt... A Duce ezek szerint nem tudott a brit kormányfő zsidó származásáról. Szerette viszont Beethoven zenéjét, de fájlalta annak – úgymond – zsidó származását.
Az indulatos diktátor nemcsak a zsidókat, az afrikaiakat, valamint a királyi házat és a katolikus egyházat gyűlölte, hanem saját népét is. „Ezek a jámbor, gyáva olaszok – szidta őket kedvesének 1938 őszén – négymillióan rabszolgáktól származnak, ezért semmire nem jók. Ha ezeknek jel lenne a homlokukon, kiirtanám őket. Béklyók ezek a lábunkon, a nemzet szégyene az ilyen olasz.”
Dühöngött, hogy majd két évtizedes uralma, szívós erőfeszítései nem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy „gerincet adjon a nemzetnek”. Tán ez a beteges hatalmi vágy is hajtotta arra, hogy 1940 nyarán bevigye országát a háborúba; az előző évben, amikor német barátja a lengyeleket megtámadva kirobbantotta a világháborút, még tétlen maradt. S miközben lelkesedett nagy szövetségeséért, a hálószobában másként beszélt. „Ha tudnád, mit művelnek a németek – mesélte Clarának. – Szörnyűségeket csinálnak ezek a bestiák, megmutatják, hogy olyanok, amilyenek. Egyébként mindezt nem a hadsereg, hanem az SS csinálja...” Ezt is rosszul tudta.
Petacci terjedelmes emlékiratot hagyott hátra. 1932 és 1938 között évenként több ezer oldalt írt tele, szándéka volt, hogy a lehető legteljesebben örökítse meg az utókornak bálványa minden szavát, gondolatát. A háború végső szakaszában az iratokat barátnőjére bízta, az pedig a kertjében elásta őket. A kézirat aztán a római Állami Levéltárba került, évtizedekig – tán nemzeti érdekből, kínos leleplezésektől tartva? – zár alatt őrizték. S azért is, mert a Petacci család, személyiségi jogokra hivatkozva, szívósan ellenezte, hogy a napló nyilvánosságra kerüljön. Pedig közben már születtek könyvek a Duce kedvenc szeretőjéről, sőt 1984-ben készült egy érzelmes film is, a Claretta, amelyben Claudia Cardinale alakította a hölgyet. A film csak súrolta a valóságot, különösen a sajátos idill brutális végét.
Ami a pár érzelmeit illeti: a nő naplójából világos, hogy rajongtak egymásért, Mussolininek távolról sem csak ágyasa, hanem szellemi társa is volt az érte bolonduló asszony, akit ugyanazok a beteg ösztönök és szándékok hajtottak: nemhogy fékezte volna az országát romlásba vivő megszállottat, hanem még sarkallta, hajtotta. Mindezek közben tűrte, hogy imádottja kitartson a „család”, nemkülönben alkalmi szeretői mellett, elviselte, hogy mindig készen kellett állnia, s füttyentésre Benitójához sietnie – akár csak egy rövid aktusra, párjával, csizmában. Ugyanakkor mindeközben a Ducének féktelen féltékenységi drámákat kellett elviselnie: a nejtől, Clarájától – s feltehetően a többi vonzó hölgytől is.
Amikor az olasz átállás után Hitler kiszabadította fogságából Mussolinit, s az hatszáz napig az észak-olaszországi bábállamocska, a „Salói Köztársaság” feje és rabja lett, onnan háromszáznál több levelet írt szerelmének. Ezekben az egykor oly peckes, öntelt dalia immár „nevetséges figuraként” és „élő halottként” jellemezte magát. Már nem sokáig maradt élő. Petacci, akit Mussolini bukása után szintén letartóztattak, hat hét után szabadult, és a szövetségesek közeledtével úgy döntött, hogy nem tart a Franco Spanyolországába menekülő családjával, hanem szeretőjével marad. A németek imádottja közelében, egy villában helyezkedtek el. Együtt próbáltak azután 1945. április 27-én néhány kísérőjükkel autón Svájcba menekülni, ám a partizánok felismerték a német katonaköpenybe burkolódzó diktátort. A partizánok – jóllehet a felszabadítókkal abban állapodtak volt meg, hogy Mussolinit elfogják és bíróság elé állítják – előbb bezárták őket egy községházán, majd másnap mindenfajta eljárás nélkül agyonlőtték az egész társaságot.
A Comói-tó festői partjától keskeny út vezet Giulino Mezzegra felé. Az első keresztezésnél barna tábla: Fatto storico, azaz történelmi emlékhely. Pár száz méter után kereszt áll az út mentén, rajta gyakran friss virágok. Állítólag e helyütt, a Villa Belmonta előtt végzett Mussolinivel és szeretőjével Walter Audision. a Garibaldi partizánegység katonája. El is mondta, hogy öt golyót eresztett a Ducéba, a nővel pedig a hátába küldött lövés végzett.
Mindez elfogadott volt a 90-es évek végéig, amikor is szemtanú jelentkezett a városkából, aki addig a fenyegetések miatt tartotta a száját. Szerinte Mussoliniékkal már előző nap a De Maria parasztcsalád udvarán végeztek – és a kivégző nem Audision volt, hanem Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt későbbi főtitkára. Petaccit a kivégzés előtt megerőszakolták – segélykiáltásait hallották a falusiak, s erről tanúskodik az is, hogy amikor másnap Milánó központjában, egy benzinkút mellett fejjel lefelé lógatva tették ki közszemlére tetemeiket, az asszonyon nem volt fehérnemű. Katolikus pap könyörült meg rajta, s zárta össze Claretta holttestén a tépett ruhát.
