A brit kormányt, aztán a szélsőjobbot képviselte

2009. november 30., 05:32

A brit kormányt, aztán a szélsőjobbot képviselte SONLINE
2009. november 29. 17:20 Balassa Tamás
Kaposvár | Újratárgyalták az unió 2007-2013-as költségvetését a fő döntéshozó testületek a hét végén. A tanács és a parlament 72 órás monstre diplomáciai csörtéjén alig aludtak a résztvevők. A tét: az együttlét.

Mindez a portugál Barroso bizottsági és – az egyébként éppen Magyarországon tárgyaló – lengyel Buzek parlamenti elnök távollétében történt, nem Brüsszelben, hanem Kaposváron, és mégsem történt puccs a kontinens vezetésében.

Negyedszer rendezték meg az egyetem társszervezésében, az unió és az Európai Szociális Alap pályázati támogatásával az EU tárgyalási szimulációs versenyét, mondja Walter Virág adjunktus. Brüsszeli munkát végzett egykor, amint jelenleg ezt teszi segítője, Hajdú Márton is. Kilenc hazai felsőoktatási intézmény huszonnégy hallgatója – köztük ketten a vendéglátók részéről – álltak csatasorba, hogy a sorsolás után péntek éjjel egy tagállam miniszterelnökének képviseletében vitázzanak, majd szombaton egész nap a parlament hét frakciójának egyikét képviseljék előre megadott prioritások mentén.
– Ez egy rendkívül izgalmas játék, nem is sokat aludtak a résztvevők – magyarázza Walter Virág. – Volt már verseny nemrég Brüsszelben és Erdélyben is, így ez már a hatodik alkalom.

Negyedszer rendezték megaz EU tárgyalási szimulációs versenyét Negyedszer rendezték megaz EU tárgyalási szimulációs versenyét

Megtudom: az eddig mintegy félezer hallgatót megszólító és megmozgató szimulációs játék ma már szinte „önszerveződő”. Az egykori résztvevőkből öregdiák egyesület alakult, manapság már ők éltetik leginkább a programot. Aminek számos haszna van, a legfontosabb a kapcsolat. A verseny díja is több gyakorlati lehetőség a belga főváros intézményeiben, képviselői irodákban.
– Az unióról sokat meg lehet tudni a könyvekből, de ezzel a szimulációs játékkal lehet leginkább bevésni a lényegét – vallja Hajdú Márton. – A puha képességek, tárgyalási, prezentációs és konfliktuskezelő technikák mellett kemény képességeket, rengeteg tudást lehet begyűjteni ebben a három napban. És persze a felkészítő tréningeken.

Az egyéni és a csoportos teljesítményt elismert brüsszeli, pénzügyminisztériumi, és a versenyszférában dolgozó szakemberek értékelték. Közöttük a Café Babel elnevezésű, önkéntesekre alapozott internetes magazin munkatársa is részt vett. Karászi Fruzsina – aki a egykor a legelső verseny résztvevője volt – elmondta: egyesületük is felajánlott egy gyakornoki helyet a díjazottak egyikének.

A brit kormányt, aztán a szélsőjobbot képviselte

A hallgatók az első nap az állam- és kormányfők tanácsában egy országot, másnap egy parlamenti frakciót képviseltek. Paróczai Péter negyedéves elmondta: neki a brit kormány és a szélsőjobb képviselete jutott. A nemzetközi gazdaságtan szakos, eu-integráció specializációval felvértezett fiatalember europeer politikust megszégyenítő tudatossággal magyarázta a stratégiai összecsapás lényegét. Mikor és milyen államokkal, milyen támogatásért cserébe kell ahhoz egyezségeket és háttéralkukat kötni, hogy elérjék a célt. Ez a politikai mezőben ismerős technika alapvetően nem ördögtől való, a tartalma teheti azzá. A hallgató a szélsőjobb frakció vezetőjeként az euroszkeptikusok megosztó politikáját képviselte hatékonyan. Játékból semmi baj nem volt vele, ügyesen – és ahogy kialvatlan szemein láttuk – álhatatosan csinálta. A tartalom úgy is csak élesben lesz fontos.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Kitekintő-gyakornok lesz Brüsszelben két kaposvári hallgató

A Kitekintő.hu külügyi hírportál gyakornoki lehetőségét nyerte: Matus Dóra (Kaposvári Egyetem) és a kaposvári Bence Krisztina (Pécsi Tudományegyetem). A Café Babel gyakornoka Paróczai Péter (Nyugat-magyarországi Egyetem) és Cziráky Ádám (Debreceni Egyetem) lesz. Az Országgyűlési Hivatal gyakornoki ösztöndíját Krózser Anna (Budapesti Corvinus Egyetem) nyerte. A Pénzügyminisztérium gyakornoki lehetőségét Halászi Dóra (Pécsi Tudományegyetem) kapta.