2025-ben megy a NASA a Marsra

A NASA hivatalosan bejelentette, hogy megépíti a Space Launch Systemet (SLS), a világ valaha volt legerősebb rakétáját, amellyel valószínűleg 2025-ben már ember indulhat a Marsra. A program státusza mostantól „fejlesztés alatt”, ezzel az első űrkutatási osztályba (exploration class) sorolt jármű az űrsiklók óta. A fejlesztés 7 milliárd dollárba kerül, a tervezés még 2011-ben kezdődött.

2014. augusztus 30., 17:13

Charles Bolden NASA-igazgató szerint úton vannak a Mars felé, és szilárdan elkötelezettek a jármű megépítése mellett, ami elviheti őket erre az utazásra. A hetventonnás járművet először 2018 novemberében lövik majd fel, ha minden megfelelően megy addig.

A tervek szerint az első küldetését, az Exploration Mission 1 (EM-1) még ember nélkül, de már az új Orion űrhajóval tenné meg 2017 decemberében, viszont semmiképpen sem halasztanák a fellövést 2018 novemberénél tovább. Ekkor még csak a Holdig repülnének.

A második felbocsátás 2021 környékén várható: már ezt a rakétát használnák a sokat kritizált aszteroida-befogó küldetéshez is. 2024-ben már mintákat hoznának vissza a Marsról, 2025-ben pedig elindulna az első emberes küldetés a bolygóra. Az SLS-sel tervek szerint egy fellövés nagyjából 500 millió dollárba kerül majd, a különböző küldetésekhez pedig több variációt megépítenek az SLS-ből – adta hírül az Index.hu.

Az új több fokozatú rakéta hatalmasabb és nagyobb teljesítményű lesz, mint a júliusban befejeződött űrsiklóprogram orbitális pályát megcélzó járművei: az egyedülállóan sikeres Apollo-program rakétái, a Saturn V-ösök óta nem épült az SLS-hez fogható rakéta az Egyesült Államokban.

A készülő szerkezet rakétáját folyékony hidrogén és folyékony oxigén hajtja majd, a start elején az űrsiklókéhoz hasonlóan két szilárd hajtóanyagú rakéta gyorsítja majd fel az űrhajót.

Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg  az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy  Joe Cohen.