Nagy Alekoszt is megfigyelték a rendőrök – íme, mit szól ehhez az egykori VV-győztes

VV Alekosszal kapcsolatban meglepő dolog derült ki.

2022. május 12., 10:37

Szerző:

Bejelentést kapott az ügyészség, hogy a BRFK engedély nélkül figyelhetett meg bizonyos politikusokat és egy celebet, írja a Blikk, hozzátéve, hogy ki volt ez a bizonyos celeb: Nagy Alekosz. A lapnak nyilatkozó informátor szerint a szervezet főnökei azzal indokolták a megfigyelést, hogy arra „a célszemélyek védelme érdekében” volt szükség.

A hírek szerint a Való Világ 4 győzteseként országosan ismertté vált Nagy Alekoszt többek között egy falunapra is követték, amikor át akarta úszni a Dunát. Az egykori realityszereplő minderre szarkasztikus választ adott, íme belőle egy részlet:

„a hatóságoknak az a dolguk, hogy az olyan, kiszámíthatatlan és rizikós alakokat, mint én is voltam, figyeljék és megmentsék. Örülök, hogy végezték a dolgukat!”

Nagy Alekosz többek között azt is hozzáteszi, hogy úgyis hozzá van szokva ahhoz, hogy figyelik.

Egykori VV-győztesekről írtuk

Nagy Alekosz megdöbbentő nyilatkozata: elárulta, szerinte kik döntötték el a választás eredményét

Hoppá: VIP bánásmódban részesül Aurelio a börtönben?

VV Zsuzsu feltűnik A Konyhafőnök most futó, nem VIP évadában

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)