Vitray Tamás a válásáról vallott

Vitray Tamás elmondta, miért nem volt szabad folytatniuk a házasságukat Kállai Borival.

2022. szeptember 28., 11:06

Szerző:

2019-ben ért véget Vitray Tamás és Kállai Bori házassága, a fenti fotó 2005-ben készült róluk. A legendás tévés most a Nők Lapjának adott interjút, és nyilatkozatában a következőképpen beszél a válásáról:

„úgy alakult, hogy egyszerűen nem volt szabad folytatnunk, mert nem vezetett volna semmi jóra. Hogy a másik fél hogyan gondolkozott, nem tudom, mert nem kérdeztem. A legnagyobb befolyást én gyakorlom az életemre. Fontos, hogy magam döntsem el, hogy kizárólag tőlem függjön, mi történjen velem, mit kezdjek magammal.”

Vitray Tamás és Kállai Bori 1987-ben házasodtak össze, azaz 32 évig voltak együtt.

Az egykori riporter arról is beszélt, hogy novemberben már a 90. életévét tölti majd be, és hogy hogyan viszonyul most a korához:

„azt hittem, bölcsen, szép csendesen tudok majd kilépni a világból, de összekuszálódva viselem.”

Vitray Tamásról májusban érkezett a komolynak tűnő hír, hogy megbetegedett, de aztán kiderült, hogy csak övsömöre volt.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)