Váratlanul módosítani kellett az X-Faktor menetén

Idén nem úgy folytatódik az X-Faktor válogatója, ahogy azt megszokhattuk!

2021. november 6., 08:17

Szerző:

Idén 10. alkalommal indult útjára az RTL Klub legnépszerűbb tehetségkutató műsora, az X-Faktor. A csatorna minden eddiginél izgalmasabb és fordulatosabb évadot ígért, amihez eddig tartotta is magát, botrányokból is akadt bőven az előválogatók során. De újdonság volt például az új női mentor személye is, azonban nem Csobot Adél az egyetlen meglepetés idén! A szerkesztők menet közben ugyanis kénytelenek voltak változtatni egy olyan szabályon, az már a műsor kezdete óta meghatározza a csapatokat.

Az elmúlt kilenc évadban négy kategóriában versenyeztek a tehetségek: lányok, fiúk, zenekarok és 25 év felettiek. Ez az, ami idén módosult! Annyi fiatal énekes jelentkezett ugyanis, hogy a műsor készítői levitték 22 évre a kategória korhatárát.

„A mentorokkal közösen azt nézegettük, hogy rengeteg a fiatal továbbjutó, s felvetődött a kategóriaváltás. Ennek az volt az oka, hogy így arányosabb lett a kategóriák közötti eloszlás, ami a versenyt is kiegyenlítettebbé tehette a 22-25 év közöttieknek”

– árulta el Verebély Marcell, az X-Faktor producere a Blikknek.

(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)