Kiderült, Molnár Piroska miért ül egy asztal mögött a Keresztanyu legtöbb jelenetében

A szerepet direkt a nemzet színészére írják.

2021. augusztus 24., 08:57

Szerző:

A második évadánál tart a Keresztanyu című napi sorozat az RTL Klubon, amelynek címszerepét Molnár Piroska alakítja. A nemzet színésze címmel kitüntetett, 75 éves művész egészségi állapotát azonban figyelembe kell venni a sorozat készítésekor, és mivel Molnár Piroska bottal jár, és rengeteg fájdalma van, már a forgatókönyv úgy készül, hogy a jelenetek többségében a színésznőnek ne kelljen felállnia.

„Mivel ő a történet szerint a csempészhálózat feje, még hiteles is, hogy egy asztal mögött ülve osztja az utasításokat, így a jelenetei eleve statikusak, ezeket kifejezetten így írták meg neki”

– nyilatkozta a Blikknek egy stábtag.

Mindezt megerősíti Hámori Barbara showrunner is, aki a Keresztanyu készítéséért felelős:

„odafigyelünk rá, hiszen tudjuk, hogy egy-egy hosszú forgatási nap megerőltető számra. Ezért például mindig transzfer viszi ahhoz a díszletházhoz ahol éppen forgatnia kell. A jelenetei többségében ülnie kell, és ha kér egy pohár vizet vagy kávét, azonnal ugrik a stáb, de még a fiatalabb színészek is bármikor segítenek neki.”

Molnár Piroska mindkét térde operációra vár, de a színésznő jelenleg rengeteget dolgozik, a Keresztanyu mellett színházi előadásokban is szerepel.

(Kiemelt kép: RTL Klub / Keresztanyu Instagram)