Mennie kellett a munkásszállóról: emberhez nem méltó körülmények között él a Feket Vonat zenésze

A Fekete Vonat egyik tagja, Beat emberhez nem méltó körülmények között él. 

2023. március 24., 10:09

Szerző:

Sokkoló hírek kezdtek el terjedni Beatről, a Fekete Vonat Arénában adott koncertjét követően. A zenész rossz anyagi helyzetbe került, munkásszállóra kényszerült, ahonnan nem rég el kellett jönnie, az életkörülményei pedig azóta csak rosszabbak lettek. 

A zenész most a Fókusznak adott interjút, melyben elmondta, egy hajón ad mini koncerteket az ott nyaraló turistáknak. 

„Igyekszem küzdeni, a víz felszínén maradni, nem olyan fényes a helyzet”

–  árulta el a rapper, aki hozzátette, még sosem volt olyan mélyen mint most. Beat tavaly ősszel, 23 év után, egyetlen bőrönddel a kezében jött el a családjától, ezután pedig mindent a Fekete Vonat koncertre tett fel, ami szakmailag élete csúcspontja volt, anyagilag azonban korántsem, sőt kész csődként beszél róla a zenész. 

„Az egyik muszlim barátomnak köszönhetem, hogy van hol aludnom; a másik muszlim barátomnak pedig azt, hogy van mit ennem. Ha ezek a barátaim nem segítenének, akkor a jelenlegi anyagi helyzetemből kifolyólag hajléktalan lennék. Most nincs annyi cash a kezemben, hogy ezeket tudnám finanszírozni”

– vallotta be Beat, aki azt nem árulta el, jelenleg hol hajtja álomra a fejét, csak annyit mondott, emberhez nem méltó körülmények között él. A rapper egyébként szobafestőként is dolgozik, most éppen egy belvárosi bérházban. Ez az eredeti szakmája, állítása szerint pedig szereti is csinálni. Beat arról is beszélt, hogy az arénás koncertre ugyan kapott 3,7 millió forint előleget, ám abból a pénzből már nincs semmi, ugyanis elment korábbi tartozásokra, fellépésekre való felkészülésre, továbbá arra, hogy egyedülállóként ellássa magát. 

„Pórul jártam, ennek nem így kellett volna lennie. Mind a hármunknak egyformán kellett volna ebből részesednie. Így lett volna korrekt. Nem így jött ki, mert üzletpolitikailag nem volt jó húzás. Ezek után együtt kellett volna elviselni a kudarcot is” 

– magyarázta Beat, aki azt is elárulta, hogy a zenekar tagjai a koncert óta nem tartják a kapcsolatot. 

(Kiemelt kép: Fehér Tibor Beat Facebookja)