Megdöbbentő fordulat a Survivorben: visszatért a leggyűlöltebb játékos

Nem bízták a véletlenre a szerkesztők.

2021. szeptember 15., 10:16

Szerző:

Miután Gábor feladta a versenyt, a Sruvivor szerkesztői úgy döntöttek, a helyére másik játékosnak kell érkeznie. A szabályzat értelmében pedig ilyenkor a legutoljára kiesett versenyző térhet vissza, aki ezúttal Zsófi volt. A Love Island korábbi győztesét a civil csapat szavazta ki, méghozzá egyöntetűen, szóval elég egyértelmű jelét adták annak, hogy nem kívánatos személy a törzsben. De persze ez már a konfliktusokból is kiderült korábban, mivel Zsófi napi szinten veszett össze lényegében az összes versenyzővel, hol egyszerre, hol felváltva. Pont ezért a Huraca'n törzs tagjai nem voltak épp elragadtatva, hogy a lány visszatért a játékba!

Zsófi azonban nagyon boldog volt, amikor megtudta a hírt.

„Amikor megtudtam, hogy visszamegyek, olyan érzés volt, mint amikor egy négyéves kislány megkapja a vágyott karácsonyi ajándékot. Ugráltam az ágyon, az erkélyen rohangáltam örömömben”

– nyilatkozta a lány a Blikknek.

„Felszívtam magam, nem foglalkoztam senkivel: végigcsinálom vagy meghalok. Úgy készültem, hogy nem akarok ismét kiesni és taktikaként azt választottam, hogy inkább kerülöm a szemtől szembeni harcokat és próbálok hátulról irányítani”

– tette hozzá elszántan Zsófi.

(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)