Kulcsár Edinával szemben súlyos vádak jelentek meg: így bánik a férjével

Egy névtelen informátor szerint G.w.M viselkedése nagyon kifogásolható volt párja irányában, de ez részben Kulcsár Edina hibája is.

2023. november 9., 10:42

Szerző:

Kapcsolatuk kezdete óta a nagyközönség érdeklődésének központjában van Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata. Mindketten röviddel korábbi kapcsolataik vége után mentek bele ebbe az új kapcsolatba, és másfél év alatt eljutottak a házasságkötésig és az első közös gyermekig.

Most egy névtelen informátor nyilatkozott, aki azt mondja, nagyon fontos számára, hogy kiderüljön az igazság a párról – ezért a Ripost című kiadványt választotta arra, hogy vádjait megfogalmazza.

A G.w.M-mel szembeni vádak egy részét már hallottuk korábban is. Ezek szerint a rapper (valódi neve: Varga Márk) nem viseli gondját exével, Nagy Melanie-val közös gyerekeiknek, és igazából nincs is annyi pénze, mint ahogy az a szerepléseiből kitűnik. A forrás szerint:

„a gyerekeket láthatóan megviseli, hogy az apjuk egy ideje nem látogatja őket. Igaz, korábban is mindig mások vigyáztak rájuk Márk helyett, de amióta visszaköltözött az édesanyja külföldre, szinte már nem is látják az apjukat.”

Meglepőbb lehet, hogy ez a névtelen valaki nemcsak G.w.M-et hibáztatja, hanem Kulcsár Edinával szemben is vádakat fogalmaz meg:

„szerintem a vak is látja, hogy az új felesége irányítja Márkot, az anyagi és a családi kérdésekben is ő hozza meg a végső döntést, és elmar mindenkit a férje mellől. Reméljük, hogy a gyerekekkel ez nem fog megtörténni.”

A pár a vádakra (egyelőre) érdemben nem reagált a közösségi médiában, G.w.M ehelyett inkább új számát ajánlja követői figyelmébe. A szerzemény címe: Túl sokat vártalak.

(Kiemelt kép: G.w.M Instagramja)