Kóbor Léna nagy bejelentést tett: Apu tisztában volt vele, hogy nekem kik a példaképeim

Kóbor Léna bizonyos szempontból folytatja a családi hagyományokat, de más szempontból pedig éppen, hogy szakít édesapja, Kóbor János örökségével.

2024. december 17., 08:53

Szerző:

Kettős apropóból adott interjút Kóbor Léna a Blikk című lapnak. Egyrészt megemlékezett édesapja halálának harmadik évfordulójáról: Kóbor János 2021. december 6-án hunyt el koronavírus-fertőzésben. Másrészt volt egy nagy bejelentése is: elindult a szólóénekesi pályán, ennek a részleteiből idézünk alább.

Kóbor Léna nem az Omega stílusát választotta

Az Omega a dallamos-kísérletezős rockzenével aratott hatalmas sikereket, és Kóbor Léna eléggé otthon lehet ebben a világban, hiszen amellett, hogy családi örökséget jelent a számára, énekelt is A gyöngyhajú lány balladája című musicalben. A 18 évesek azonban manapság nem dallamos-kísérletezős rockzenét hallgatnak, és ennek a generációnak a tagjaként Kóbor Léna szintén egy másik műfajt választott szólóénekesnői karrierje beindításához.

Első, januárban megjelenő videóklipjének az lesz a címe, hogy Pose, ebből arra következtethetünk, hogy angolul énekel majd. A táncos, lendületes popslágerként leírt szám témája egy divatbemutató, és Kóbor Léna a klipben két barátnőjével táncol majd.

„Büszke vagyok rá, és talán apu is ugyanezt gondolná. Tudom, mert mindenben támogatott. S azzal is tisztában volt, hogy nekem Beyoncé, Ariana Grande és Jennifer Lopez a kedvenceim és a példaképeim. Ezen az úton szeretnék magam is énekesnővé válni”

– mondja Kóbor Léna.

Kóbor Léna tavaly ilyenkor

Tavaly ilyenkor, azaz Kóbor János halálának második évfordulóján Kóbor Léna megható sorokkal emlékezett az édesapjára egy nyilvános posztban. Az Omega legendás frontemberének lánya egy régi, közös képet osztott meg az Instagramon, és sztoriban a következőket írta hozzá:

„Apuci, két évvel ezelőtt, Mikulás napján szálltál fel az angyalokhoz... Köszönöm, hogy még mindig fogod a kezem és minden nap segítesz nekem. Az illatodra, a mosolyodra, a hangodra még mindig ugyanúgy emlékszem, semmi sem halványodott... Mindennél jobban szeretlek és mindennél jobban szeretnélek újra megölelni! ui: hiányzol!”

Kitett mellé egy idézetet is BetonHofitól:

„Kóbor a napfény, az arcom a vászon. Fekete a fátyol a gyöngyhajú lányon.”

(Kiemelt kép: Kóbor Léna Instagramja)