Hernádi Judit elárulta, milyen sokkolóan kevés a nyugdíja

Kiderült, mennyi nyugdíjat kap hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb színésznője, Hernádi Judit.

2022. március 16., 11:34

Szerző:

Hernádi Judit őszintén vallott arról, mi sikeres életútjának a titka: a színésznő szabadúszóként maga döntötte el, milyen feladatokat és szerepeket vállal el. A függetlenség hátránya azonban, hogy a Jászai Mari-díjas művésznő nyugdíja igen csekély, mint kiderült, a nyugdíja a 60 ezer forintot sem éri el. 

A színésznő elárulta, hogy a lánya születése után már egyetlen társulathoz sem csatlakozott főállású színészként, ez pedig azóta sem változott, a mai napig így él. Hozzátette, hogy a színészek kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, hol a társulat, hol az időbeosztás miatt, ezért döntött amellett, hogy magának fogja beosztani a saját idejét. 

„Talán macerásabb beosztani az időmet, de legalább én osztom be, én mondok igent és nemet. Sosem adnám fel a függetlenségemet, de ha szeretném, sem tudnám. A nyugdíjam közel hatvanezer forint, tehát muszáj dolgoznom, persze nem csak ezért játszom, én az a fajta színész vagyok, aki az élete végéig színész marad”

– árulta el a Meglepetés magazinnak Hernádi Judit, amit a Blikk szúrt ki.

Ők is nehéz helyzetbe kerültek

G.w.M exe kitálalt: új munka után kell néznie, hogy eltartsa a családját

Szabó Ádám milliókat veszített: Ciki volt átverni a szüleimet, a barátaimat

A TV2 sztárja bevallotta: több számlája is volt a végelszámolás alá került Sberbanknál

(Kiemelt kép: dfp.hu)