Meghökkentő nevek a Farm VIP következő évadjának szereplői között: két 60 feletti játékos is lesz

November 20-án indul újra a Farm VIP a TV2-n, most jelentették be, kik lesznek a játékosok.

2023. november 7., 13:30

Szerző:

Itt a Farm VIP legújabb, a nyáron rögzített és most adásba kerülő évadjának a friss beharangozója. Kisebbfajta spoiler, de az alábbi videó egy poént tartalmaz, konkrét információkat viszont nem, csak azt, hogy november 20-án indul az új szezon.

Nem baj, vannak konkrét információk a fenti videón kívül is, a TV2 ugyanis közzétette a szereplők listáját. A legnagyobb meglepetések között van egyrészt Bíró Ica, aki 66 évesen kisnyugdíjasként sokat beszélt az utóbbi időben anyagi problémáiról, tehát remélhető, hogy a Farm VIP gázsija kicsit kihúzta a csávából.

A Barátok köztből ismert, jelenleg 61 éves Rékasi Károly szintén a játékosok között lesz. Az ő szereplése talán azért figyelemre méltó, mert a fia, Rékasi Zsigmond jelenleg a Párharcban szerepel szintén a TV2-n, igaz, a fiatalember a forgatás óta már szakított a párjával, Gallai Melittával, de a reality forgatása közben még együtt voltak. Mindenesetre amikor pár hét múlva véget ér a Párharc Rékasi Zsigmonddal, kezdődik majd a Farm VIP Rékasi Károllyal.

A teljes szereplőgárda az alábbi, amint azt a 24.hu is megírta. A Farm VIP-ban mindig két csapat küzd egymás ellen, idén a piros csapat tagjai a következők lesznek:

  • Polgár Tünde;
  • Balogh Edina;
  • Lissák Laura;
  • Paprika Dorina;
  • Rippel Feri;
  • Szabó Simon;
  • Sánta László; valamint
  • Szabyest.

A sárga csapatba került a két 60 feletti játékos:

  • Bíró Ica;
  • Rékasi Károly;
  • Kiss Daniella;
  • Ripli Zsuzsi;
  • Takács Zsuzsika;
  • Kótai Mihály;
  • Vajda Johnny; valamint
  • Lakatos Levente.

Demcsák Zsuzsa a nyáron rendszeresen posztolt a forgatásról, úgyhogy aki követi őt, annak nem nagy meglepetés, hogy idén is ő vezeti majd a műsort Gáspár Zsoltival duóban.

(Kiemelt kép: TV2/Farm VIP)