Bochkor Gábor hűtlen volt, csúnyán lebukott

Nyolcszázezer forintjába került ez a kis kilegnés.

2021. szeptember 21., 15:15

Szerző:

Hétfő reggel a Retró Rádióban a párkapcsolati, vagy azutáni bosszú volt a téma. A beszélgetés során Bochkor Gábor és Lovász László is elmesélték egy-egy személyes történetüket, így derült ki, hogy a népszerű műsorvezetővel is előfordultmár, hogy hűtlen volt, és volt kedvese rajta is kapta.

„Az a helyzet, hogy gyakorlatilag csúnyán lebuktam. A hölgy pedig azonnal reagált. Kitépte a kezemből a laptopot és hozzávágta a vaskeretes kanapéhoz. Ezzel 800 ezer forintos kárt okozott, de én nem tehettem semmit, hiszen ma is úgy látom, hogy igaza volt”

– idézte a Ripost Bochkort. 

Lovász László sem járt egyébként sokkal jobban, neki exe a ruháit aprította fel, illetve a közös lakásukban lévő lámpák vezetékeit is elvágta, miután a műsorvezető szakított vele.

(Kiemelt kép: dfp.hu)