Berki Mazsiról vallott Berki Krisztián egykori jóbarátja: Mazsit gyenge asszonynak nézték

Berki Krisztián egykori jóbarátja közös vállalkozást indított Berki Mazsival.

2023. július 10., 10:25

Szerző:

Berki Krisztián volt felesége és egykori jóbarátja, Nagy Olivér közös vállalkozást indított. Egy gyerekeknek szóló webshopról van szó, amelynek megvalósítása az alapítók szerint Berki Krisztián terve volt.

Nagy Olivér a Blikknek beszélt a vállalkozásról, többek között a következőket mondva:

„Krisztián halála után mindannyiunkon a kétségbeesés lett úrrá, ám Mazsival mindketten éreztük, hogy muszáj továbbvinnünk Krisztián örökségét, utolsó vágyát. A munkafolyamat gyakorlatilag terápia is volt számunkra, mert a veszteség ellenére kénytelenek voltunk a munkára fókuszálni.”

Az egyébként is nehéz helyzetben sokan voltak, akik még inkább keresztbe tettek a projektnek. Nagy Olivér a következőkről számol be:

„rengetegen akadtak, akik Krisztián halála után azt hitték, átverhetnek minket. Engem amatőrnek néztek, jóllehet három céget koordinálok, Mazsit pedig gyenge asszonynak, akit meg lehet téveszteni. Nem hagytuk, hogy tönkretegyenek minket.”

A sok nehézség után a webshop mától lesz elérhető az interneten. Berki Mazsi menet közben egyre inkább vonul vissza a médiaszereplésektől. Utoljára a TV2-n a Dancing with the Starsban láthattuk, a napokban az Instagramjára is kiírta, hogy „a képek & storyk felhasználása engedélyköteles!”, azaz már nem járul hozzá, hogy a posztjait szélesebb körben megosszák az internetes híroldalak.

(Kiemelt kép: a Dancing With the Stars Instagramja)