Párként viselkedtek, de Árpa Attila és barátnője már hónapokkal ezelőtt szakíthattak

Mi lehet az igazság? 

2022. április 22., 07:17

Szerző:

Mint megírtuk, nagy valószínűséggel Árpa Attila lesz a TV2 Nagy Ő című műsorában az a férfi, akinek a szívért megküzdenek majd a hölgyek. A furcsaság a dologban az volt, hogy a színész évek óta köztudottan párkapcsolatban él Czakó Alexandrával, vagy mégsem? 

Múlt héten a páros még arról beszélt a Story magazinnak, hogy bizony elképzelhető, hogy még közös gyerek is lesz a kapcsolatukból, valamint előtte pedig az RTL Reggeli című műsorában beszéltek a közös munkáról, ugyanis Czakó Alexandra is szerepet kapott a A Keresztanyu című sorozatban. Árpa a sorozatról és a közös jelenetekről még a Blikknek is mesélt, ugyanis a szerepük szerint a színésznő felpofozza őt. 

„Otthon is próbáltunk, és bevallom, annyira belejött, hogy bizony a felvétel alatt beleadott mindent”

- mondta akkor Árpa Attila.

Egy közeli ismerős a lapnak nyilatkozott a kapcsolatukról:

„Elég jó kapcsolatrendszere van a sorozatok világában, hiszen – amellett, hogy ő maga is sorozatsztár – a filmes, produceri munkái miatt szinte mindenkit ismer. Ismerősi körben úgy mesélte, ő segítette hozzá, hogy két sorozatban is szerepelhessen a barátnője, az egyikben közös jelentük is volt. Szerencsétlenül vette volna ki magát, ha a forgatásról úgy nyilatkoznak, már nincsenek együtt, ezért fent akarták tartani a látszatot, ameddig lehet, ráadásul jobban is hangzik, hogy Árpa Attila kedvese, mint volt barátnője.”

A pár a Reggeliben még arról beszélt egy héttel ezelőtt, hogy nem Árpa Attilán szeretne ismertté válni Czakó Alexandra.

„Kifejezetten azt mondta, nem szeretne velem sok helyen mutatkozni, azért, hogy ne Árpa Attila barátnőjeként csináljon karriert, hanem önállóan”

- mondta a színész a műsorban.

A TV2 egyébként még mindig nem erősítette meg, hogy valóban Árpa Attilával a főszerepben kerül-e képernyőre a Nagy Ő új évadja. Ennek az is lehet az oka, hogy a Blikk információi szerint a csatorna több emberrel is tárgyal azzal kapcsolatban, hogy a műsor főszereplője legyen.