Visszavonul Tom Brady, az NFL legendája

Brady olyan volt az amerikai focinak, mint Messi vagy Ronaldo a labdarúgásnak.

2022. január 30., 07:06

Szerző:

Az ESPN amerikai sportcsatorna értesülései szerint Tom Brady 22 idény után befejezi pályafutását az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában. A 44 éves irányító 2000 és 2020 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as odaszerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak.

A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban vezeti az NFL örökrangsorát Hihetetlen teljesítmény az is, hogy Brady 40 évesen is topjátékos tudott maradni, ez pedig annak volt köszönhető hogy a focilegenda nagyon figyelt az egészséges életmódra.

Karrierjének egyik legnagyobb pillanata volt az Atlanta Falcons elleni Super Bowl-on 3-28-as hátrányból tudott felállni csapatával, és végül megnyerték a döntőt, írja a Telex. Huszonkét idénye során háromszor választották az NFL legértékesebb játékosának, öt Super Bowlon is kiérdemelte ezt a címet.

Brady múlt vasárnap játszotta utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a Los Angeles Ramsszel szemben, írja az MTI.

(Kiemelt kép: Timothy A. CLARY / AFP)