Roderick Duchâtelet eladta az Újpest FC-t

A Nemzeti Sport értesülései szerint Roderick Duchâtelet 13 év után eladja az Újpest FC-t. Az Újpestnek magyar tulajdonosa lesz.

2024. február 3., 16:57

Szerző:

Nemzeti Sport arról értesült, hogy megszületett a megállapodás az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchâtelet és a klub leendő tulajdonosai között. A lap úgy tudja, hogy jövő héten írhatják alá a szerződéseket, és a váltást napokon belül be is jelenthetik. Roderick 2011. október 19-én vásárolta meg az Újpest FC Kft. csaknem 95 százalékos tulajdonhányadát. Roderick korábban öt évig a belga élvonalban szereplő Germinal Beerschot igazgatója és részvényese volt, egészen 2010-ig.  A Nemzeti Sport szerint a pénteki 3–0-s vereségnek nincs kihatása nincs a tulajdonosváltásra, hiszen a tárgyalások hónapok óta folynak a felek között.

Tavaly nyáron már tárgyalt Roderick Duchâtelet az Újpest FC eladásáról

A lap úgy tudja, hogy nyáron három érdeklődő folytatott tárgyalásokat Roderick Duchâtelet -vel, de egyikükkel sem született megállapodás. Azóta új kérő jelentkezett, megtörtént a klub átvilágítása és a napokban döntő szakaszukhoz értek az egyeztetések, azóta pedig az elvi megállapodás is megszületett.

Az Újpestnek magyar tulajdonosa lesz

Az új tulajdonossal együtt hamarosan új szakmai stáb is érkehet a klubhoz, és a háttérben már folynak a tárgyalások az erősítésnek kiszemelt játékosokról. Ezért is vált sürgőssé a megállapodás, hiszen február 14-én lejár a hazai átigazolási időszak. A lap úgy tudja, hogy egy hazai nagyvállalat háttértámogatásával valósulhat meg a tulajdonosváltás.

A belga üzletember 2011-ben vásárolta meg az Újpest FC 95 százalékos tulajdoni hányadát. Azóta az Újpest FC legnagyobb sikereit három Magyar Kupa-győzelem jelentette (2014, 2018, 2021). Az elmúlt években azonban a szurkolók folyamatosan a távozását követelték, Duchâtelet-nek számos konfliktusa volt a szurkolótáborral, miközben többször elmondta, megfelelő ajánlat esetén kész értékesíteni a tulajdonrészét. Ez a megfelelő ajánlat azonban sokáig nem érkezett meg, hiába jelentkezett több érdeklődő is.

Balhé volt az Újpest székházánál

Hangos utóélete lett az MTK és az Újpest mérkőzésének az NB I tavaszi szezonjának pénteki rajtján. A vendég lila-fehérek 3-0-ra kaptak ki, a szurkolók pedig már az első félidőben a vezetőedző, Nebojsa Vignjevics távozását követelték. A lefújást követően pedig az Újpest székházához vonultak, ott folytatódott a tüntetés – írja a Magyar Nemzet. 

A felbőszült drukkerek itt már nemcsak az edző, hanem a csapat belga tulajdonosának, Roderick Duchateletnek a távozását is követelték – írja az Origo Sport.

Az Újpest rettenetes szériában van

Nyolc mérkőzés 7 vereség. 4 lőtt és 21 kapott gól. A megszerezhető 24 pontból 1. Döbbenetesen gyenge és botrányos mérleg a magyar foci egyik (volt) ikonikus csapatától.  2023. október 21. óta nem nyertek meccset, akkor a Kecskemétet verték hazai pályán 5-3-ra. Akkor 20 ponttal a tabella 3. helyén álltak, most már a kiesőzóna közelébe estek vissza. 

(Kiemelt képünk forrása: Újpest FC Facebook oldala)