Újabb korlátozást kapott a pekingi olimpia fáklyás futása

A koronavírus-járvány kiváltotta aggodalmak miatt.

2022. január 22., 18:33

Szerző:

A koronavírus-járvány kiváltotta aggodalmak miatt a nyilvánosság teljes kizárása mellett rendezik meg a kínaiak a pekingi téli olimpia fáklyás futását. A váltó útját eleve lerövidítették, s most – néhány kiválasztott kivételével – a nagyközönséget is eltiltották attól, hogy a láng útvonalát a helyszíneken kövesse nyomon.

A stafétát február 2-án indítják útnak, s a láng a három fő versenyközpontot érintve a 4-i megnyitóünnepségen ér célba. A váltófutásban 1200-an vesznek részt, s a Hszinhua állami hírügynökség jelentése szerint a futók között helyet kap mások mellett Abdulla Shahid, az ENSZ közgyűlésének elnöke. Shahid az olimpiai fegyverszünet tiszteletben tartására hívott fel a téli olimpia és paralimpia idejére. A diplomata megerősítette, hogy az ENSZ zászlaja az olimpiai helyszíneken lobog majd mindvégig az ötkarikás játékok alatt „a közös célok kifejezéseként”.

(Kiemelt kép: Fáklyás futás a 2020-as Tokiói Olimpián 2021. április 17-én. fotó: Ken Satomi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)

A kilencedik helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Nürburgringen zajló második fordulójának pénteki időmérő edzését Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője, aki így a szombati második futamot majd a második rajtkockából kezdheti meg.