Szeles Bálint elődöntőbe jutott 60 méter gáton

A férfi 60 méteres gátfutásban is lesz magyar a vasárnapi elődöntőben, ugyanis Szeles Bálint továbbjutott.

2023. március 4., 11:15

Szerző:

A női mellett a férfi 60 méteres gátfutásban is lesz magyar a vasárnapi elődöntőben, miután Szeles Bálint továbbjutott az előfutamból az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A férfi gátasoknál is két magyar volt a mezőnyben, és közülük a magyar bajnok Szeles Bálint a négyből rögtön az első futamban szerepelt.

A 24 éves sportoló remek rajtot vett, az első gátnál az élen volt, a folytatásban azonban a futamfavorit svájci Jason Joseph ellépett a mezőnytől, mögötte viszont nagy volt a harc. A célba Szeles negyediknek ért be, egy századdal lemaradva a biztos továbbjutást érő harmadik helyezettől. Ugyanakkor 7.76 másodperces eredményével bizakodhatott a vasárnapi folytatásban, és mivel a további három futamban csupán egy gátas került elé a nem automatikusan továbbjutók közül, készülhet az elődöntőre.

A szám másik magyarja, Eszes Dániel idei formája alapján nem remélhetett továbbjutást, és nem is sikerült jól számára a verseny, futamában 8.03 másodperccel az utolsó előtti helyen végzett.

A női távolugrás selejtezőjében Lesti Diána indult és az első rontott kísérlete után másodikra az idei legjobbját jelentő 6,40 métert, majd utolsóra 6,38-at ért el. A 24 éves atléta ezzel azonban nem jutott be a nyolcas döntőbe, melyhez 6,52 métert kellett volna ugrania.

A szombat esti programban Illovszky Dominik a férfi 60 méter, Vindics Balázs a férfi 800, Bartha-Kéri Bianka pedig a női 800 elődöntőjében lesz érdekelt.

(Kiemelt kép: A későbbi győztes Szeles Bálint a fedett pályás atlétikai országos bajnokság férfi 60 méteres gátfutás versenyszámában a nyíregyházi atlétikai centrumban 2023. február 19-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)