Meghalt Paulányi Magda

Életének 79. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Paulányi Magda olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajító.

2024. január 19., 15:43

Szerző:

A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja kiemelte: Paulányi Magda 1945. június 19-én született Budapesten. Az 1972-es müncheni olimpián – a Budapesti Honvéd Sport Egyesület színeiben – 11. lett gerelyhajításban, az 1969-es athéni Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, emellett többszörös magyar bajnok. Legjobb eredménye 60.06 méter volt 1972-ben.

2 gyermek édesanyja, 2 unoka szerető, büszke nagymamája.

„A múlt század 60-as éveinek derekán nyüzsgő élet zajlott a Honvéd Tüzér utcai atlétikai pályáján.

Naponta, délutánonként, amikor szinte a legtöbben voltak, megjelent egy mosolygós, életvidám lány, kezében gerellyel és mindenkihez volt pár kedves szava, legyen az gátfutó, távolugró, vagy dobóatléta. A kívülálló is észrevette: amikor megjelent, megváltozott a pályán edző sportolók hangulata. Ez így ment napról-napra, hónapról-hónapra és évről-évre. Az életvidám lány komoly nővé vált, de ami nem változott az az, hogy mindenkihez továbbra is szeretettel viszonyult. Paulányi Magda ilyen volt.

Ha visszagondolunk rá, ez a kép marad meg bennünk:

vitalitás buzogott benne, rendkívül szorgalmas, határozott, céltudatos, igazi, ízig-vérig profi sportoló volt. Jó ember, igaz barát, nemes ellenfél”

emlékezik meg róla az atletika.hu

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és az atléták közösségének.

(Fotó: Gyulai Bence/168.hu)