Özbas Szofi bronzérmes

A 63 kilogrammos Özbas Szofi bronzérmet nyert a szófiai cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

2022. április 30., 16:32

Szerző:

A 20 éves magyar – aki korábban három korosztályban is Eb-aranyérmes lett – első felnőtt Eb-éremmeccsén a cseh Renata Zachovával csapott össze, pályafutása során már ötödször. Az eddigi négy csatából a 21 esztendős ellenfél csak az elsőt tudta megnyerni még a 2016-os ifi kontinenstornán, azóta viszont rendre az ifjúsági olimpiai bajnok Özbas bizonyult jobbnak, s legutóbb a 2020-as budapesti Grand Slamen verte meg Zachovát.

A hatodik összecsapást kezdettől fogva kézben tartotta a magyar dzsúdós, ellenfele nem tudott mit kezdeni a fogásával, majd a meccs derekán a BHSE olimpikonja egy belső horogdobásra vazaarit kapott. Mivel Zachova a hátralévő időben is teljesen veszélytelen volt, végül Özbas ünnepelhetett, aki a magyar dzsúdósport 50. Eb-bronzérmét gyűjtötte be.
A későbbiekben a 81 kilós Ungvári Attila ugyancsak a harmadik helyért lép tatamira az Armeec Csarnokban.

(Kiemelt képünk illusztráció. Özbas Szofi a tokiói olimpián. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)