Meghalt Udvarhelyi Gábor

Súlyos betegség után, 69 évesen elhunyt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi szövetségi kapitánya.

2022. október 2., 21:49

Szerző:

Az olimpiai és világbajnokokat nevelő mesteredző haláláról a hazai szövetség honlapja számolt be. Udvarhelyi Gábor irányításával nyert olimpiai bajnoki címet 2000-ben, Sydneyben a párbajtőröző Nagy Tímea, de ő volt a szakvezetője hosszú időn át a férfi párbajtőrözőknek, akik 2001-ben és 2013-ban csapatban világbajnoki címet szereztek. 

A 2021-es tokiói olimpián Boczkó Gábor akkori sportigazgató látta el a vívóválogatott mellett a szövetségi kapitányi teendőket, mert Udvarhelyi Gábor orvosi javaslatra nem utazhatott el. A szövetség 2022 januárjában Boczkót nevezte ki szövetségi kapitánynak, a posztért több jelentkezés futott be, de Udvarhelyi egészségi állapota miatt már nem nyújtott be pályázatot. 

A szövetségi kapitányi posztot 2014 októberétől töltötte be. Mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként azonban évtizedek óta meghatározó alakja volt a magyar vívósportnak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)