Losonczi Dávid birkózó mégis világbajnok

A szeptemberi, belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság kötöttfogású 87 kilós döntőjében súlyos bírói tévedés miatt alulmaradt Losonczi Dávidot utólag világbajnoknak kiáltotta ki a nemzetközi szövetség (UWW).

2023. november 13., 20:58

Szerző:

A magyar szövetség (MBSZ) hétfői tájékoztatásában emlékeztetett: Losonczit a döntőben egyértelmű tusgyőzelemtől fosztották meg, a szőnyegen a török Ali Cengizt 8-7-tel hirdették ki győztesnek. Az MBSZ azonban úgy határozott, minden lehetséges sportdiplomáciai lépést megtesz, mert Cengiz a szőnyegen kétvállra került.


Az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodott az UWW illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg: súlyosan hibás bírói döntés született. A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, így az eredmény megváltoztatására kevés esély mutatkozott, ennek ellenére az MBSZ mindent megtett a jogorvoslat érdekében.


Hétfőn végül Nenad Lalovic, az UWW szerb elnöke hivatalos levélben értesítette Németh Szilárdot, az MBSZ elnökét, hogy Losonczi a világbajnok.

(Kiemelt képünk: Losonczi Dávid. Fotó: Esmtk Birkózó Szakosztály hivatalos Facebook oldala)