Leiskolázta a mezőnyt Kopasz Bálint a középdöntőben

Döntőbe jutottak férfi kajakozóink.

2021. augusztus 3., 03:07

Szerző:

Éremesőt hozhat a hajnal a Kajak-kenu döntőkön. Kopasz Bálint már az elődöntőt is győzelemmel zárta, így nem volt kérdés, hogy jó esélyekkel indul férdi K-1 1000 méteren. A futam alatt elképesztő előnnyel haladt, a teljes mezőnyt lehagyva, utolérhetetlen tempóban. Varga Ádám másodikként zárta a középdöntőt, ezzel az eredménnyel mindkét férfi kajakosunk erős esélyekkel indul a döntőben, amelyet magyar idő szerint 5 óra 21 perckor rendeznek a Sea Forest kajak-kenu pályán. 

Elsőként az öt éve tizedik Kopasz Bálintot szólították a rajthoz, a győriek 24 éves kajakosa Rio óta már világ- és Európa-bajnokságot is nyert ebben a számban, s most is esélyeshez méltóan versenyzett. Már a rajt után az élre állt, féltávnál két hajóhossznyi előnnyel vezetett, majd a célba is ő ért tisztán elsőként. Mögötte Dostal, Schopf, Csang volt a további továbbjutók sorrendje. 

 Az ötkarikás újonc Varga szintén jól kezdett a második középfutamban és az első helyen lapátoló portugál Fernando Pimentával tartva faképnél hagyták a mezőnyt. Ötszáz méternél a KSI 21 éves kajakosa rövid időre át is vette a vezetést, de a futamot végül a 2018-ban világbajnok Pimenta nyerte úgy, hogy végén - Vargához hasonlóan - már ki is engedhetet, derül ki az MTI közleményéből.

(Kiemelt kép: Tokió, 2021. augusztus 3. Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének középfutamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 3-án. Kopasz Bálint bejutott a döntőbe.MTI/Kovács Tamás)

A koronavírus új sportolási szokások kialakítására késztetett sok millió embert. Az amatőr sportolók mellett azonban a profi sportolók is nehéz helyzetbe kerültek a világjárvány következtében, hiszen több nagy sporteseményt is elhalasztottak. Az Allianz arra volt kíváncsi, mit éltek át az élsportolók az elmúlt évben, mit hoz a jövő? Hogyan és milyen segítséggel hozhatjuk majd ki magunkból a következő években a maximumot?