Fölényes győzelemmel kezdett a magyar női jégkorong-válogatott a világbajnokságon

A magyar női jégkorong-válogatott a franciák elleni 4-2-es sikerrel kezdte meg szereplését a bramptoni elitvilágbajnokságon csütörtökön.

2023. április 7., 16:20

Szerző:

Pat Cortina szövetségi kapitány csapata két harmad után már 3-0-ra vezetett többek között Huszák Alexandra duplájával, a záró harmadban viszont szorossá tudta tenni az összecsapást a rivális. Huszák (2 gól, 1 gólpassz) és Kiss-Simon Franciska (3 gólpassz) egyaránt három ponttal zárt, Németh Anikó 32 lövést védett (94,1 százalék).

Eredmény, B csoport:

Magyarország-Franciaország 4-2 (2-0, 1-0, 1-2)

A magyar csapat gólszerzői: Huszák (6., 38.), Metzler (12.), Dabasi (53.)

A feljutó franciák a finnek elleni 14-1-es vereséggel kezdték a Toronto melletti Bramptonban zajló tornát, míg a tavaly nyolcadik helyen záró magyaroknak ez volt az első fellépésük. A bennmaradásért - ami egyben negyeddöntőt is érne – a papíron esélytelennek tartott franciákat mindenképpen le kellett győzni.

Kitűnő hangulatot varázsolt a CAA Arénába a közel ezerfős magyar szurkolótábor, és a csapat is jól kezdett: egy remek indítással Huszák lépett ki, ez még kimaradt, ám a februári csuklótöréséből idő előtt felépült csatár éles szögből már nem kegyelmezett a nagyot hibázó kapusnak. A 12. percben emberelőnyben szép korongjáratás végén Metzler Regina lőtt a kapuba.

A folytatásban már a franciák is felpörögtek, komoly helyzeteik voltak, azonban Németh Anikó jól védett. A nehéz időszakot átvészelték Cortina tanítványai, majd a 38. percben Huszák egy kipattanót váltott gólra.

A záró játékrész első felében ismét erősen nyomtak a franciák, és felzárkóztak 3-2-re. Éppen 52 perce ment a játék, amikor Clara Rozier videózás után végleges kiállítást kapott Pázmándi Zsófia elleni hátulról palánkra lökésért, ez megpecsételte a rivális sorsát, mert Dabasi Réka remekül nyúlt bele Huszák lőtt passzába. A végén még kapus lehozatallal is próbálkoztak a franciák, de nem jártak sikerrel.

Interjú Huszák Alexandrával:

Pat Cortina értékelésében kiemelte a jó kezdést és a kemény munkát, elismerte ugyanakkor, hogy együttese nem mindig játszott okosan.

„A speciális egységeink jól működtek, nem kaptunk gólt kettős hátrányban, lőttünk két emberelőnyös gólt, igaz, a franciák is szereztek egyet. Tetszett, ahogy reagáltunk, amikor az ellenfél feljött 3-2-re. Újra elkezdtünk játszani, mert addig ráültünk a vezetésre, de aztán volt néhány jó cserénk" – idézte a szövetségi kapitányt a magyar szövetség (MJSZ) közleménye. „A svédek ellen nehezebb lehet a dolgunk, ám mi is jobbak lehetünk szombaton, sőt, jobbnak is kell lennünk. Sokszor nem vigyáztunk a korongra, ezen változtatnunk kell, illetve azon is, ha elveszítjük a korongot, akkor ne álljunk meg, hanem korcsolyázzunk vissza”.

„Kicsit olyan érzésünk volt, itt egy másik földrészen, mintha otthon játszottunk volna, hiszen majdnem végig zengett a ria-ria-hungária”

– mondta a mérkőzés után Huszák Alexandra, majd azt is hozzátette, hogy „ez egy nagyon jó kezdete volt a világbajnokságnak”, de úgy gondolja, hogy a csapatban ennél több van, és reményei szerint ez az elkövetkezendő napokban ki fog jönni belőlük.

A csoport állása: 1. Finnország 3 pont/1 mérkőzés (14-1), 2. Németország 3/1 (6-2), 3. MAGYARORSZÁG 3/1 (4-2), 4. Svédország 0/1 (2-6), 5. Franciaország 0/2 (3-18)

Az ötös első három helyezettje a negyeddöntőbe jut, az utolsó kettő pedig kiesik a divízió I/A-ba.

A magyar válogatott további vb-programja (közép-európai idő szerint):

szombat, 17.00: Magyarország-Svédország

hétfő, 17.00: Magyarország-Finnország

kedd, 17.00: Magyarország-Németország

A keret

Kapusok: Bogáti Bianka (HKB), Németh Anikó (MAC Budapest), Révész Zsuzsa (DEAC JA)

Hátvédek: Baker Taylor (Montreal Force, kanadai), Faggyas Lilla (HKB), Kiss-Simon Franciska (HKB), Knee Sarah (KalPa, finn), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (University of St. Thomas, amerikai), Tóth Enikő (BJA)

Csatárok: Dabasi Réka (Metropolitan Riveters, amerikai), Garát-Gasparics Fanni (Metropolitan Riveters, amerikai), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (HKB), Jókai-Szilágyi Kinga (MAC Budapest), Kreisz Emma (Stanstead College, kanadai), Metzler Regina (OHA, kanadai), Pázmándi Zsófia (OHA, kanadai), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Seregély Míra (University of Maine, amerikai), Strobl Lara (HKB), Szamosfalvi Petra (HKB), Williams Hayley (Dinamo-Neva, orosz)

Tartalék: Báhiczki-Tóth Boglárka (MAC Budapest), Koncz Boglárka (MAC Budapest), Mozolai Berta (BJA),

A stáb

Pat Cortina szövetségi kapitány

Delaney Collins másodedző

Kis András másodedző

Fodor Zoltán másodedző

Budai Krisztián kapusedző

Gallyas Gabriella erőnléti edző

Dénes Veronika rehabilitációs edző

Berkes Brigitta masszőr

Tornyi Gábor felszerelés-menedzser

Jasó Judit csapatvezető

Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna szakágvezető

Dr. Módy Tóbiás orvos

Kaposi Dávid sajtó

A Ferencváros sajnos a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában sem tudott pontot szerezni, így a csapat október 24-én a francia Nice együttese ellen bizonyíthat majd.