Hosszú Katinka és társai pert vesztettek

A World Aquatics, a vizes sportok nemzetközi szövetsége közleményben jelentette be, hogy egy san franciscó-i kerületi bíróság a javukra ítélt a Hosszú Katinka, az amerikai Tom Shields és Michael Andrew 2018 végén indított peres ügyében.

2023. január 9., 12:02

Szerző:

Hosszú Katinka és társai azután adták be a keresetüket, hogy az olasz szövetség lemondta az általuk létrehozott Nemzetközi Úszóliga (ISL) torinói versenyét, mert az nem felelt volna meg a nemzetközi szövetség ('18-ban még FINA) szabályzatának. A visszakozást megelőzően a FINA még eltiltással fenyegette meg azokat, akik részt vettek volna a versenyen.

A nemzetközi szövetség egy hónappal később kijelentette, hogy az úszók maguk dönthetnek arról, milyen versenyen vesznek részt, ám csak együttműködés és  előzetes engedélyezés esetén ismeri el az egyes viadalokon elért eredményeket és rekordokat. 

Az ügyben ítéletet hozó bírónő elmondta: számos bizonyíték van arra, hogy a nemzetközi szövetség kifejezte aggodalmát az ISL-el kapcsolatos problémák kapcsán, de ez nem ütközik a trösztellenes törvénybe. A törvények ugyanis nem írják elő, hogy az egyik fél segítse a másikat abban, hogy egymás konkurenciái legyenek, csupán az indokolatlan kereskedelmi korlátozásokat tiltják.

A bírónő azt is megállapította, hogy az ISL mindenkor szabadon megrendezhette versenyeit és a World Aquaticsnek és tagszövetségeinek nincs monopolhelyzete a versenyzők felett. „Vitathatatlan, hogy az élvonalbeli úszók nem voltak szerződéssel a FINA által szervezett viadalokhoz kötve, ahogy a bizonyítékok azt is egyértelművé tették, hogy az ISL szabadon szervezhetett úszóviadalokat a legmagasabb szinten a szövetségek együttműködése nélkül is” – indokolt a bíróság, hozzátéve, hogy a FINA nem próbálta meg szankcionálni az úszókat és nem fenyegette meg őket.

A World Aquatics közleményének végén Brent Nowicki ügyvezető igazgatót idézte, aki szerint ez egy elkerülhető vita volt, ugyanakkor a szövetség lezártnak tekinti az ügyet és a jövőre koncentrál.

(Kiemelt képünk: Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó (j) és férje, Gelencsér Máté a Magyar Úszó Szövetség évzáró gáláján a Hotel Hiltonban 2022. november 25-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)