Fehérvári bravúr Katowicében

Megszerezte a magyar jégkorongsport első győzelmét a jégkorong Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19, miután az ötödik fordulóban 4-2-re diadalmaskodott a lengyel GKS Katowice otthonában.

2022. október 5., 08:23

Szerző:

A lengyel együttes számított esélyesebbnek: már rutinos BL-szereplőnek számít, míg a Fehérvár 25 év után az első magyar alakulat, amely a legrangosabb európai kupasorozatban indulhat, ráadásul a Katowice az idei kiírásban már nyert meccset, amikor hosszabbításban bizonyult jobbnak a Zürichnél. A Volán ezzel szemben még pontot sem gyűjtött eddig, csak néhány jó harmadon volt túl, de ez kevésnek bizonyult.

Jól kezdett a Fehérvár

Bátran kezdett a Fehérvár, mezőnyfölényben volt, és a 8. percben Andrew O'Brien hozta helyzetbe Hári Jánost, aki közelről, középről nem hibázott. A második harmad álomszerűen indult magyar szempontból. A 24. percben Brett Findlay egy szép keresztpassz után kapásból lőtt a hálóba emberelőnyben, majd bő két perc múlva Mihály Ákos takarásból leadott lövéssel növelte a különbséget. A házigazda – azt követően, hogy Olivier Roy vetődve bravúrral védett – emberelőnyben szépített. Sorra kapták a csapatok a kiállításokat, a Fehérvár négyperces emberhátrányt védekezett ki, ám amikor a magyar együttes is létszámfölénybe került közvetlenül a szünet előtt, egy rossz támadóharmadbeli hátvéd betámadás után megugrott a Katowice, és emberhátrányból felzárkózott 3-2-re.

Megmaradt az előny

A lengyelek a záró harmadban tovább nyomtak, de a védelem és szükség esetén Roy állta a rohamokat. A játékrész derekán rendezte sorait a Volán, és ismét képes volt veszélyes támadásokat vezetni. A hajrában O'Brien a saját harmadából a pályán kívülre emelte a pakkot, ezért kiállítás járt, de ezt is, és a lehozott kapussal való játékot is túlélte a Fehérvár, ráadásul Hári az utolsó másodpercekben üres kapus gólt ütött.

A csoport másik összecsapásán: Rögle (svéd)–Zürich Lions (svájci) 3-2, hosszabbítás után.

 Az állás: 1. (és már továbbjutott) Rögle 14 pont, 2. (és már továbbjutott) Zürich 11, 3. Fehérvár 3, 4. Katowice 2.

A csoportból az első két helyezett jutott a nyolcaddöntőbe.

(Kiemelt képünk forrása a Fehérvár-AV19 hivatalos Facebook-oldala.)