Ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet nyert a világliga tenerifei szuperdöntőjében, miután a torna vasárnapi fináléjában ötméteresekkel vereséget szenvedett a házigazda spanyol csapattól.

2022. november 6., 17:07

Szerző:

Bíró Attila világbajnoki ezüstérmes együttese az első perctől kiélezett csatát vívott az Európa-bajnok, olimpiai második spanyolokkal, akiket a játékvezetők a zárónegyedben érthetetlen ítéletekkel segítettek. A magyarok ennek ellenére óriási küzdelemben döntetlenre mentettek az utolsó pillanatban, de az ötméterespárbajban alulmaradtak.

A magyar válogatott akárcsak 2020-ban Athénban, ezúttal is második lett a világligában, a spanyolok pedig történetük során először diadalmaskodtak a sorozatban, amelyet jövőre a világkupa vált.

 

A két csapat már a csoportkörben is találkozott egymással, a spanyolok akkor magabiztos, 15-11-es győzelmet arattak, ezúttal azonban a magyarok az első pillanattól tapadtak riválisukra.

Az első ráúszást követően Pőcze Panna fejezett be egy akciót, majd előbb a spanyolok, később pedig a magyarok fordítottak, így 3-3-at mutatott az eredményjelző az első szünetben.

A második negyedet spanyol gól nyitotta, de azonnal jött a magyar fordítás, miután előbb Parkes Rebecca, majd az ekkor már három találatnál járó Pőcze volt eredményes emberelőnyben. Ezen a ponton négyből négynél járt a magyar válogatott emberelőnyben. Az ötödik azonban már kimaradt – Keszthelyi-Nagy Rita bombája a lécről kifelé vágódott –, a túloldalon ugyanakkor Beatrit Ortiz belőtte a magáét Magyari Alda feje fölé.

Nem sokkal a nagyszünet előtt a spanyolok a VAR-nak köszönhetően kerültek előnybe, amely „kiszúrta”, hogy Magyari nagy védésénél a labda már áthaladt a képzeletbeli gólvonalon. A magyaroktól ugyanakkor 1.6 másodperccel a dudaszó előtt Leimeter Dóra használta ki a szinte teljesen üres kapus ziccert (6-6).

A harmadik negyed is villámgyors spanyol góllal kezdődött, Szilágyi Dorottya pedig újabb emberelőnyös találattal – úgy lőtt kapásból a hálóba, hogy a labda a jobb kapufát is érintette – egyenlített, majd a mérkőzés első büntetőjét értékesítve fordított. A kétgólos előny kiharcolása viszont már elmaradt, Faragó Kamilla lövését hátrányban védte a spanyol kapus. A magyar játékos védekezésben egy blokkal javított. A spanyolok ismételt egyenlítése azonban nem maradt el, Ortiz nagyszerű előkészítése után talált be az ellenfél. A magyarok rögtön emberelőnybe kerültek, Keszthelyi-Nagy pedig magabiztosan értékesítette a fórt. A spanyolok átálltak a kétcenteres játékra, ez pedig hozta az előnyöket, és jött is az újabb egyenlítés. Akárcsak az első két negyed, a harmadik játékrész is 3-3-mal ért véget (3-3).

A zárónegyed elején néhány apró ítélettel a bírók megsegítették a házigazdákat, de a magyar védekezés jól bírta ezt. Közben az egyik spanyol játékost brutalitás miatt - videózást követően - cserével kiküldték a vízből, de több percnyi tanácskozást követően érthetetlen módon mégis visszaengedték a csatába. A közjáték után a spanyolok egyből előnybe kerültek, és a meccs során először kettővel is elmentek.

A hajrában a magyarok a kapust is felúsztatva támadtak, Leimeter Dóra pedig szépített, majd jött a labdaszerzés, és újra Magyarival együtt rohamozott a gárda, amely Gurisati Gréta dudaszós találatával egyenlített. Jöhettek az ötméteresek!

Magyari rögtön védte Espar próbálkozását, a 16 éves Hajdú Kata nem hibázott. Magyari a második spanyol ötöst is védte, ezúttal Ortiz hibázott, de Szilágyi is rontott. A spanyolok első gólja után Máté Zsuzsanna hagyta ki az ötöst, így három kör után döntetlen volt az állás. Ruiz bombájánál Magyarinak nem volt esélye, de Keszthelyi-Nagy hasonlóan magabiztos volt a túloldalon. A spanyoloknál a korábban kiállított Leiton talált be, Gurisatti lövése pedig, akárcsak a végén, ezúttal is becsorgott. A "kör" újraindult, Espar ezúttal hidegvérű maradt, ahogy a tinédzser Hajdú is. Ortiz kegyetlenül pattintott a léce alá, Szilágyi pedig ezúttal nem hibázott. Forca sikeres lövése után Mátéra került a sor, aki javított. Ruiz újfent kíméletlen volt, de Keszthelyi-Nagy sem hagyott kérdést. Leiton kilőtte a jobb alsót, Gurisatti próbálkozása pedig ugyan átjutott a kapuson, de a képzeletbeli gólvonalon már nem, így a spanyolok diadalmaskodtak.

Eredmények, döntő:

Spanyolország-Magyarország 19-18 (3-3, 3-3, 3-3, 2-2, 8-7) – ötméteresekkel

A magyar csapat gólszerzői: Pőcze 3, Keszthelyi-Nagy, Szilágyi, Leimeter 2-2, Parkes, Gurisatti 1-1

(Kiemelt kép: Keszthelyi-Nagy Rita passzolja a labdát a női vízilabda világliga szuperdöntőjének elődöntőjében játszott Magyaroroszág - Egyesült Államok mérkőzésen a kanári-szigeteki Tenerife Santa Cruz városában 2022. november 5-én. A magyar válogatott 10-9-re legyőzte a címvédő, olimpiai és világbajnok amerikai csapatot. Fotó: MTI/EPA/EFE/Ramon De La Rocha)

 

Az egyetemi sportélet számára fontos feladat, hogy megtartó erő legyen a sportolni vágyó fiataloknak – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az Év Egyetemi Sportolója gáláján, amelyen több mint 150 sportolót, köztük világklasszisokat díjaztak.