Djokovics a karrierjét is beáldozná, csak oltatnia ne kelljen

A világelső teniszező a szervezetét fontosabbnak tartja, mint a trófeákat.

2022. február 15., 17:38

Szerző:

Az Ausztráliából történt kiutasítása óta először adott interjút Novak Djokovics, a férfi teniszezők világranglistájának vezetője, amelyben kijelentette, inkább vállalja azt a kockázatot, hogy lemarad jövőbeni versenyekről, mint hogy beadassa magának a koronavírus elleni oltást.

A BBC-nek nyilatkozva a szerb teniszező elmondta, még csak kapcsolatba sem került semmilyen vakcinaellenes vagy járványtagadó csoportokkal, azonban mindenek felett támogatja az egyén választási jogát.

„Soha nem voltam az oltások ellen, de mindig is támogattam a szabadságot, hogy megválaszthassam, mit viszek be a szervezetembe” 

– tette hozzá, majd jelezte, ahogy mások is, úgy ő is több oltást kapott gyerekkorában. Arra a felvetésre, hogy miért nem hajlandó mégsem beoltatni magát, Djokovics ismét azzal védekezett, hogy számára sokkal fontosabbak a testére vonatkozó döntések, mint bármilyen cím vagy trófea. 

Az ellentmondásokban nem szűkölködő interjú végén aztán mégis azt mondta a szerb sportoló, hogy nem zárkózik el teljesen attól, hogy a jövőben be fogja oltatni magát, „már csak azért is, mert mindannyian próbáljuk közösen megtalálni a lehető legjobb megoldást a Covid megfékezésére.”

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI/AP / Seth Wenig)