Atlétikai vb - Kéri Bianka elődöntős 800-on

Kéri Bianka remek versenyzéssel futamában a negyedik helyen ért célba szerda délelőtt és 2:00.20 perces idejével továbbjutott az elődöntőbe a budapesti atlétikai világbajnokságon.

2023. augusztus 23., 12:06

Szerző:

Az SVSE középtávfutója, Kéri Bianka az 1:59.80 perces kvalifikációs szint teljesítésével jutott ki a vb-re, amit a júniusi lengyelországi csapat Európa-bajnokságon ért el karrierje első két percen belüli futásával. Előzetesen pedig arra lehetett számítani, hogy az elődöntőbe jutáshoz ehhez az időhöz közeli eredmény kell majd.


Kéri a hétből az ötödik előfutamban kapott helyet, melyben határozottan kezdett, az első kanyar után a második, harmadik helyen vágott be és az első körben stabilan tartotta a helyét. Az iram visszafogott volt, a második elejétől viszont fokozatosan nőtt a tempó, melyet Kéri is jól bírt és az utolsó kanyarban is továbbjutó helyen állt, sőt, úgy tűnt, két másik riválisával sikerült leszakítani a többieket. A célegyenesben az amerikai Nia Akins volt a leggyorsabb, mögötte pedig a brit Jemma Reekie futott, akivel Kéri tudta tartani a tempót, megelőznie viszont nem sikerült, miközben mögötte a szlovén Anita Horvát hajrázott nagyszerűen, és kevéssel a cél előtt a magyar mellé ért, majd megelőzte.


A biztos továbbjutáshoz az első háromban kellett volna végeznie a 29 éves magyar atlétának, aki viszont 2:00.20 perces idejével a legjobb volt a nem továbbjutottak között, akik közül a hét futam alapján a legjobb három is folytathatta. Így a következő két futamból nem előzhették meg hárman, de végül senki sem tudott elé kerülni, így a magyar atléta készülhet a péntek esti elődöntőre.


„Elképesztően boldog vagyok, hogy sikerült továbbjutnom. Az edzőmmel beszélgettünk arról, hogy egy nagyon jó futással összejöhet, és az, hogy ezt most tényleg megcsináltam, nagyon jó érzés” – nyilatkozta boldogan Kéri Bianka. – „Úgy érzem, kifutottam magam, a végére elfáradtam és beesett elém a szlovén lány. A futás után az edzőm jelezte, hogy jó az idő, aztán a Q szobában jött a várakozás. Iszonyú egy hely, nőtt néhány ősz hajszálam, amíg figyeltük az eredményeket az utolsó két futam alatt.”


Kéri kiemelte, hogy a közönség nagy segítséget jelentett a számára, mint ahogy az is, hogy nem volt ismeretlen a stadion, mivel már az országos bajnokságon futhatott benne, szombaton pedig a 4x400 méteres vegyes váltóval – melynek tagjaként országos csúccsal lett 11. – már a vb-n is bemutatkozott.


„Az időeredménnyel is nagyon elégedett vagyok, mert ez életem második legjobb futása úgy, hogy elképesztően meleg van, ráadásul délelőtti futam volt” – jegyezte meg a sportoló, aki a péntek esti elődöntőben szeretné élvezni a futást, és bízik benne, hogy sikerül két percen belüli időt elérnie.

(Kiemelt képünk: Budapest, 2023. augusztus 23. Kéri Bianka (j2) a női 800 méteres síkfutás selejtezőjének ötödik futamában a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd)