Zugdohányboltot nyitott a házaspár az interneten
Több százezer forintos jövedéki bírságra és akár két évig terjedő szabadságvesztésre számíthat az a győri fiatalember és felesége, akik engedély nélkül árultak vágott dohányt Győrben. Tevékenységükre a közelmúltban figyelt fel a NAV. Közös akcióban csaptak le rájuk a Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói és a megyei adóigazgatóság adóellenőrei néhány napja.
A világhálót figyelő revizorok 10 kiló dohányt rendeltek tőlük, s amikor a megrendelőknek a győri vasútállomáson át akarták adni az árut, pénzügyőr nyomozók fogták el őket – írja a
kisalfold.hu.A regionális bűnügyi igazgatóság szóvivője, Fenyvesi Lili főhadnagy tájékoztatása szerint a revizorok próbavásárlás céljából összesen 10 kilogramm vágott dohányt rendeltek egy internetes hirdetés alapján. A megrendelt füstölnivalók átadására pár nappal később a győri vasútállomásnál került sor. Az adóellenőrök 77 ezer forintot fizettek az eladóként bemutatkozó fiatal férfinak, de nyugtát vagy számlát nem kaptak. Emellett az eladó a jövedéki termék eredetét, adózott voltát sem tudta bizonyítani.
Az ügylet lebonyolítását követően az adóellenőrök igazolták magukat, majd a regionális bűnügyi igazgatóság pénzügyi nyomozói is bekapcsolódtak az akcióba. Lefoglalták az értékesített, többkilónyi vágott dohányt, és házkutatást tartottak az eladó lakásán. Az ott talált további öt kilogramm dohányterméket az otthon tartózkodó feleség ismerte el magáénak, így férjével együtt gyanúsítottként hallgatták ki jövedéki termékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt.
A szóvivő megjegyezte: idén július elsejétől kizárólag az engedéllyel rendelkező nemzeti dohányboltokban lehet dohánytermékeket árulni.