Unió-szerte terjesztett hamis rákgyógyszerek után nyomoznak

A német rendőrség kezdeményezésére hamis rákgyógyszerek ügyében indult nyomozás Cipruson. Azt feltételezik, hogy a szigetországból kerültek uniós országokba hamisítványok.

2010. november 24., 06:40

A ciprusi rendőrség szerint egyelőre nem világos, hogy a kérdéses készítmények valóban kapcsolatba hozhatók-e helyi cégekkel. A német szövetségi rendőrség kezdeményezésére négy, gyógyszercégekhez tartozó ingatlannál tartottak házkutatást a ciprusi hatóságok, amellyel egyidőben Németországban, Svájcban és Norvégiában is ellenőrzéseket folytattak a hatóságok. A Cyprus Mail arról számolt be, hogy a rendőrök hamis rákgyógyszereket terjesztő csoport után nyomoznak, amely a feltételezések szerint a szigetországon keresztül terjesztette a hamisítványokat európai uniós államokba.

A ciprusi rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó készítményeket Nagy-Britanniában gyártották, és az EU területén kívül forgalmazták volna. Ugyanakkor egy harmadik országbeli, gyógyszereket forgalmazó cég módosította a készítményeket és más államokba, köztük uniós tagországokba, a német és norvég piacra is adott el belőlük. A német és norvég rendőrség feltételezi, hogy a harmadik ország Ciprus lehet, ellenben a ciprusi rendőrség bejelentése szerint ez idáig nem találtak erre utaló bizonyítékot. Úgy látják azonban, hogy a szállítóleveleket Hollandiában meghamisították, és valótlanul Ciprust tüntették fel származási helyként.

A ciprusi rendőrség szerint a hamis rákgyógyszerek ciprusi forgalomba bizonyosan nem kerültek, egyelőre az is kétséges, hogy készítmények bármikor is az országban lettek volna. A hatóságok a razziák során nagy mennyiségű dokumentumot foglaltak le, a ciprusi és a német rendőrség szakértői vizsgálják ezeket.

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.