Sávok, virágok, koszorúk

A Duna fölött sápadt fáklyafény: nincs szomorúbb, mint amikor egy életteli, vibráló, spontán történet állami szertartássá deformálódik, ültetésrenddel, meghívóval, dekorációval, beszéddel. A legendás műegyetemi aula ma unalmasabb, mint egy konferenciaterem. Ötvenöt éve olyan vérbő alakok kiabáltak és vitáztak itt, mint Marián István, Sándor Iván, Kopácsi Sándor, Angyal és a többiek. A mai szónok neve Réthelyi. Egyenesen a nemzeti erőforrás közepéből.

A „forradalom lángját” a Kossuth téren egy érdekesebb figura, Rétvári lobbantja fel, a Bence. Államtitkár (KDNP), talán a pártközi egyensúly miatt. A feladat is nagyszabású, ilyet nem lehet a portásra bízni. A hivatalszolga elteker egy csapot, ömleni kezd a gáz. Bence államtitkár előlép, a csőhöz nyom egy fáklyát, s már lobog is a forradalom lángja.

Nyugalmazott rebiszes rendőr áll a szabolcsi ház kapujában, Célkeresztben, egyik lábáról a másikra nehezedik, zavartan toporog, kicsit fél. Joggal. „Szorongatják.” Előtte a Hír TV titánja, egy bőrkabátos ordító egér, talpig erkölcsi fölényben. Videóról (2006-os felvételről) a rendőrt „beazonosította”, a nevét kinyomozta (ki is adták), megkereste, becsöngetett, lerohanta, provokálta és felelősségre vonta. Nincs Pintér, aki meg tudná most védeni. Szorgosan dolgoznak a kamerák. „Hol volt öt éve, 23-án? Ki a parancsnoka?” A kis rebiszes hátrál. A terrier a nyomába szegődik. „Maga vadász, Kovács úr. Milyen érzés emberre lőni?” Rebiszes Józsi megszégyenülten távozik. Nem vág vissza, nem vitatkozik, üldözőből lett üldözött, a végén el is meszelik.

Az ünnepi ideológiai előkészítés csütörtökön indult. Október politikai vezérfonala a tömegtájékoztatók döntése szerint a 2006-os gumigolyós rendőrterror lesz, és a Balsai jelentés megtámogatása. A téma az Echo, a közszolgálat és a Hír TV háromszögében cirkulál. Az eszmei tanulság: az ávós terror és a gyurcsányi 2006 párhuzamának bemutatása. A rendőrök kikockázott arccal úsznak képernyőre, mint a kéjgyilkosok. A végén elhangzik a bűvös mondat: kérik az állomány szolgálatban álló tagjait, akik tudnak neveket és címeket, könnyítsenek a lelkükön, és jelentsék fel kollégáikat.

Az elnök komor, ősz oroszlán, kicsit még álmos, vasárnap van, kilenc és protokoll. Zászlófelvonás, Kossuth tér, ötszáz néző, a szél hideg esőt vág a gallérok alá – szomorú forradalom. A téren jobbra, egyenes vonalban zöld mentés Esterházy-huszárok állnak. A lovak nem lipicaiak, csak derék parasztlovak. Szegények dideregnek is: „Zászlófelvonás őszi hajnalon? Megőrültek ezek?” Középen a magyar hadsereg utolsó kompakt egysége, a díszszázad áll, feltűzött szuronyokkal. Baloldalt ugyanennek a haderőnek az egyetlen ütőképes alakulata, a „zeneművészeti század” a rezekkel. Rá is zendítenek a Rákóczi-indulóra. A távolban csoportkép: Schmitt elnök fekete ballonban. Fekete ernyőt tartanak fölé, de dacosan előrelép. Sportember, mit számít az eső. Kati asszony a rókamálas, sujtásos kosztümben fázik. Kétoldalt mindenféle pártok. Ez újdonság, a szoci időkben a Fidesz a protokollt tudatosan bojkottálta. Ha Gyurcsány az úr, nincs forradalom, ha eltűnik, újra van.

– Fogadás balról!
Balra nézünk. Érkezik az állami zászló. A parancsnok engedélyt kér a felvonására. Ekkor jön el Pali elnök nagy pillanata, két napja köszörüli rá a torkát:
– Az engedélyt megadom.
Ördögi gondolat fészkelődik bennünk: mi van, ha megtagadja? Összedől a szüzsé, nincs zászló, elmarad az ünnep, a huszárok, a lovak is mehetnek haza. De nincs ilyen. Magyarország működőképes hely. A fásultság és a rutin tartja össze.

A turulnál, a Böszörményi úton turbózzák a gój motorosok a gój motorokat. A különc gójok nem vegyülnek. Beszáguldozzák az ünnepet a 301-estől Monorig. Elöl az árpádsávos vezérmetál Harley, mögötte kígyózik a gój különítmény. A motoros rátarti nép: kérdésekre nem felelnek, nem hagyják provokálni magukat.

– Miért gój? Mitől gój ez a Honda? – kérdezzük.
A vaslovas dacosan felszegi a fejét, elnéz a fülem mellett. Felbőgnek a gépek, vágtatnak Rákoskeresztúrra. Egy koszorú kijár a hősöknek és Nagy Imrének. Nekik legalább eszükbe jutott.

– Adjon az isten....
– Szebb jövőt!!!
– Na, még egyszer, mert nem hallottam. Adjon az isten...
– Szebb jövőt, szebb jövőt! – bőgi a jobbikos tömeg a József Attila utca sarkán, a Bankszövetség székházával szemben.
Pörzse Sándor szupersztár sportos, fekete bőrkabátban rázza fürtös fejét. Ő most a hungarodizsi.

– Szevasztooook...
– Szevaaasz. Szebb jövőőőt! – harsogják a reformnyilasok.
Rituális pártköszöntés (lásd még: heil, szabadság, kitartás) tehát már van. A tér közel sem telt meg, jó, ha háromezren lehetnek. Jobbikunk frank-frankválság-válság-bank-zsidó dizájnra tervezte októberi politikáját. („Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.”)

A párhuzam kicsit sántít, merthogy a tankokkal épp az volt a baj, hogy az istennek se akartak kimenni. A bankokkal pedig az a baj, hogy nagyon is ki akarnának menni, egy idő után nem lesz könnyű visszarángatni őket.

– Szebb jövőt! – süvít a tömeg.
Hát igen. Szebb jövőt. Csökkenő törlesztőrészletet, szebb jövőt, maradjon meg a munkahely, szebb jövőt, jusson a gyereknek kakaós csiga. Szociológiai gyorsfelmérést végzünk. A kép vegyes. Jobbra kis komoly arcú, barna kabátos, ápolt háziasszony, a Jobbik-rajongó férj oldalán. Zsidózásoknál szemérmesen lesüti a szemét. Balra a kopasz, ballonos úr csak a homokosügyre rezonál.

– Rohadék buzeráns! – ordítja a tömeg feje fölött, amikor a szónok (Novák Előd) egy Alföldi Róbert-poénnal áll elő.
Előttünk három hiperszklerotikus vidéki bácsika, erősen romaérzékenyek. A „tenyészetet” akarják fölszámolni. Mögöttem kopaszra nyírt „ria, ria, Hungária”-srác. Láthatóan imád tömegben kiabálni. Balra egy öreg, piás pszichológus a Bartók Béla útról, a delírium küszöbén. Forgatom a fejem. Ezekkel vagyok körülvéve.

Elődünk (Novák képviselő) a sztár; amióta a Tisztelt Házba bekerült, egyre zavarosabb. A forradalom sajnos felfalja gyerekeit. Novák utcai kisdobosként, hídlezáróként, budaházystaként indult 2002-ben. Mára megférfiasodott, eljobbikosodott. Borotválkozik, apa lett, karrierje Európáig ível. Szónoklata sajnos annyira összefüggéstelen, hogy a hívek is kimerülnek, csöndesen zsongva szotyoláznak, pedig az Előd bedob mindent, ami jó, San Franciscótól Tel-Avivig pásztázza a földgolyót.

Vona mester – gárdaalapító és pártelnök – két vezérgondolatra építi beszédét. Amíg Kádár a Szovjetunióba ment, Orbán az unióba menekült, hogy elárulja népét. Ez eddig világos. A másik, amit nagyon hevesen hangsúlyoz Gábor: „Kövessétek a vezetőtöket, vagyis – teszi hozzá bizonytalanul – kövessetek engem.”

Ez a forradalom vezérgondolata. Nem értjük, de hamarosan megvilágosodunk. A párt szubrettje, Morvai képviselő asszony meg sem jelent Gaudijával. Este az Erzsébet téren maszek szeánszot tartanak, jogvédő éllel. Épül a Jobbik krisztiánus szárnya.

Esteledik. Indulunk. A magyar, a székely, a palóc és a matyó himnuszok zenei élményéről le is maradunk. Majd meghallgatjuk otthon. DJ Pörzse lassanként elköszön. Szebb jövőt! – zúg a nép. A téren cseh házaspár ácsorog. Turisták. Az asszony nem érti, mi ez. Mi folyik Budapesten?

– Politicsná – magyarázza a férj. – Politicsná.