Orbánék nem szállnak le a dakota lóról

Aligha véletlen, hogy néhány nappal a Gazprom bejelentése után, miszerint leáll a Déli Áramlat-projekt, kutyafuttában három szerződést is aláírtak a Paks II. beruházás részleteiről. Vélhetően ezzel próbálják ellensúlyozni azt a hatalmas pofont, amit a stratégiai jelentőségűnek nevezett és az uniós bírálatokkal szemben is vehemensen védett gázvezeték meghiúsulása adott Orbánéknak. Jellemző, hogy az oroszok nem tájékoztattak előre minket, így az egész hideg zuhanyként érte a kormányt, amelynek képviselője nemrégiben még azt jelentette be, hogy decemberben már meg is kezdjük a magyar szakasz építését.

A Gazprom a hirtelen döntést azzal indokolta, hogy az EU ellenzi és akadályozza a projektet, és ilyen ellenszélben inkább törlik az egészet. Ez azonban csak ürügy, hiszen mindeddig nem zavarta Moszkvát, hogy az uniós versenyjogi szabályok szerint nem birtokolhatja a gázvezetéket az, aki a földgázt is adja, Putyinék különben sem arról híresek, hogy a külső aggályok miatt könnyedén meghátrálnak, lásd az ukrán konfliktust. A valós ok ennél sokkal prózaibb: a kőolaj árának zuhanása, valamint a nyugati szankciók együttes hatása miatt pénzügyi válsághelyzet alakult ki Oroszországban. A rubel árfolyama a dollárral szemben néhány hónap alatt csaknem a felére zuhant, a külföldi befektetők menekülnek, a moszkvai tőzsde negatív rekordokat dönt, a nemrég még hatalmas orosz valutatartalékok jelentősen lecsökkentek, az államadósság viszont megugrott.

Mindez komoly finanszírozási gondokat okoz, és a kilátások még rosszabbak. Ha az olajár tartósan 60 dollár körül marad hordónként, az önmagában évi 150 milliárd dollár veszteséget jelent az orosz költségvetésnek. A hitelfelvételi lehetőség pedig az Ukrajna miatti szankciók nyomán nehezebbé és drágábbá vált, a CDS-felár megugrott, az állampapírok hozama máris 6 százalék fölé nőtt. A gyorsuló infláció mellett az alapvetően az energiahordozókra és a nyersanyagokra épülő legfontosabb vállalatok megrendülése, a fejlesztések leállítása és mindezek nyomán a munkanélküliség növekedése az egész gazdasági modell válságát okozhatja. Hasonló helyzet alakulhat ki, mint az 1998-as államcsőd idején: szakértők szerint az energiaárak további esése ezt elkerülhetetlenné teheti.

Moszkvának tehát egyszerűen nincs pénze ahhoz, hogy egyszerre több, sok tízmilliárd dolláros beruházást finanszírozzon. A kínaiakkal nemrég kötöttek két szerződést is gázvezeték építéséről, ezek együttes nagyságrendje százmilliárd dollár feletti. A Déli Áramlat 30-40 milliárdos költsége a jelenlegi körülmények között már túl sok lenne, nem beszélve az uniós szabályok kötöttségéről, a Gazprom döntése a leállításról tehát teljesen logikus. Az más kérdés, hogy a cég elnöke ennek kapcsán már jóval többről, az orosz energiastratégia átalakulásáról, az európai piac jelentőségének csökkenéséről beszélt. Ez válasznak tekinthető részben az uniós szankciókra, részben az orosz függés csökkentését célzó brüsszeli törekvésekre.

Szó sincs persze arról, hogy Putyinék feladnák az unióbeli érdekeltségeiket, azok ennél sokkal fontosabbak számukra, hangsúlyeltolódás viszont mindkét oldalról várható. A Déli Áramlat kompenzálására a Törökországon át jövő gázszállítás inkább álom, mint realitás, blöff tehát Ukrajnának mint tranzitországnak a kiiktatásáról beszélni. Ellensúlyt jelenthetnek viszont a más jellegű energetikai kapcsolatok, mint például a paksi beruházás, amely tartós orosz befolyást biztosíthat. Vélhetően ez volt mindkét részről a fő oka a három beruházási szerződés váratlan, gyorsított aláírásának.

Az erről szóló bejelentés a kormánykommunikáció újabb gyöngyszeme volt. A szóvivő bátran állította, hogy ez a lehető leghatékonyabb energia-előállítási beruházás, bár ezt az égvilágon semmilyen előkészítési anyag vagy tanulmány nem támasztja alá, a független szakértői elemzések pedig közel sem igazolják. Ennek fényében komolytalan az a kijelentés is, hogy kellő megtérülési ráta lesz, hiszen még a kormányközeli előzetes kalkulációk is csak akkor ígérnek olcsó áramot, ha a beruházási költségeket nem vesszük figyelembe. Ezek pedig a most elhangzottak szerint elérhetik a 12,5 milliárd eurót, amiből tízet az oroszok adnak. Ha tehát ettől a csekély kb. 4000 milliárd forinttól eltekintünk, amely nem a közvetlen beruházót terheli, hanem az államot, azaz minket, adófizetőket, akkor tényleg rettentő hatékony beruházásról beszélhetünk.

A sajtótájékoztatón a pofátlansági csúcsot az az ígéret jelentette, hogy a beruházás a lehető legnagyobb átláthatóság mellett zajlik majd. Ki merték ezt mondani akkor, amikor minden lényeges adatot, az összes szerződést hosszú időre titkosították, sőt külön törvénnyel zárták ki annak a lehetőségét, hogy közérdekű információként bármit megtudhassunk. Ráadásul az egész projektet kivették a közbeszerzési előírások hatálya alól, azaz annak adnak megbízást, akinek akarnak, és annyiért, amennyit gondolnak, és mi semmit sem tudhatunk meg semmiről. Íme „a legnagyobb átláthatóság” Orbánék értelmezése szerint.

A számolatlan és ellenőrizhetetlen pénzszórás egyetlen akadálya egyelőre az lehet, ha az oroszok pénzügyi helyzete annyira kritikussá válik, hogy a paksi beruházásra sem jut elég forrás. Szakértők szerint ez nem zárható ki, ha tovább zuhannak az energiahordozók árai, és ezzel párhuzamban Moszkva csak nagyon drágán juthatna hitelhez. A paksi finanszírozási szerződés szerint átlag 4,5 százalékos kamatra kapjuk a pénzt, miközben az orosz állam jelenleg is 6 százalék feletti kamattal jut új forráshoz. Ha ez így folytatódik, eljöhet a pillanat, amikor Putyinéknak már a geopolitikai érdekek dacára sem éri meg az egész. Ettől persze még minden mehet tovább, legfeljebb úgy leszünk vele – a klasszikusokat idézve –, mint a dakota indián, aki döglött lovon is tovább akar menni. Egy olyan beruházással büszkélkedhetünk majd, amely egyik országnak sem éri meg, viszont egyes érdekcsoportok itt is, ott is nagyon jól járnak.