Nyugellátás: reform helyett erre számíthatunk

A Fidesztől megszokott nagyot mondó stílusban válaszolt a gazdasági miniszter arra a képviselői kérdésre, mi igaz a nyugdíjrendszer megváltoztatásáról terjedő hírekből. Varga Mihály szerint nem terveznek semmilyen komolyabb változtatást, mert a 2012-ben végrehajtott reformok nyomán a várható költségnövekedéssel együtt az elkövetkező 50 évben nem lesz gond a finanszírozhatósággal. A magabiztos szöveg pozitívuma, hogy a jelek szerint a kormány több évtizedes távlatban gondolkodik a nyugdíjrendszert illetően, ahogy ez el is várható. Az már más kérdés, hogy Varga állítása több szempontból sem állja meg a helyét, sem a tények, sem a szakértői prognózisok nem támasztják alá. Kezdjük a tényekkel: a rendszert nem a Fidesz reformálta meg, hanem még a szocialista kormányok, így vált hosszú távra finanszírozhatóvá a nyugellátás. Orbánék ehhez annyit tettek hozzá, hogy először kirúgták a lábat a rendszer magánpénztári része alól, lenyúlták és elköltötték annak 3000 milliárdos vagyonát. Ennek a hozadéka annyi lett, hogy betömködték a költségvetés lyukait, mivel csak így tudták biztosítani a 3 százalék alatti hiánycélt.

2012-től annyit változtattak, hogy megszüntették a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, valamint csökkenteni igyekeztek a rokkantnyugdíjasok számát. Mindkét lépésben volt ráció, a gond csak az, hogy kellő előkészítés és differenciálás nélkül hajtották végre, rengeteg embert hoztak nagyon nehéz helyzetbe, miközben a tervezett megtakarításból alig lett valami. A rendszer egészéhez nem nyúltak, bár nagyívű elképzelésekben nem volt hiány. A hivatalos cél az volt, hogy a nyugdíjrendszer önfinanszírozó legyen, azaz az ellátást fedezzék a befizetések. Időközben rájöttek, hogy ez tartósan és hosszabb távon súlyos szociális károk nélkül nem oldható meg, mivel meglepő módon az egyes, igen fejlett országokban lévő hasonló modellek nálunk nem működőképesek, talán azért, mert arrafelé többszöröse a mienkének az egy főre jutó GDP és az átlagjövedelem. Az ötletelés ezzel nem ért véget, fel-felröppentek a hírek újabb reformtervekről, melyek közül a legbornírtabb az az elképzelés volt, hogy az öregkori ellátás mértéke attól függjön, ki mennyi járulékfizetőt nevel fel az országnak.

Amellett, hogy ennek végrehajtása a felmerülő problémák sokasága miatt megoldhatatlan és erkölcsileg is vállalhatatlan, a legnagyobb gond az, hogy gyökeresen ellentmond a saját nyugdíjszámlák sokszor beígért rendszerének, azaz annak, hogy mindenki követni tudja saját szolgálati idejének és befizetéseinek alakulását, tehát kiszámíthassa, milyen ellátás vár rá nyugdíjas éveiben. Az egyéni számlák létrehozását még a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításakor ígérték meg Orbánék, azt állítva, hogy így nem fognak eltűnni az addigi befizetések. Ebből persze nem lett semmi, a vagyon nem került a rendszerbe, hanem felélték, és az egyéni számlákról sincs már szó. Most két és fél év után ott tartanak, hogy az eddigi szolgálati időt és befizetési nagyságot próbálják egyénenként összehozni, a hírek szerint az 1955–59 között született korosztálynál ez sikerült is, az érintett négyszázezer ember rövidesen értesítést kap erről, a többi ötmillió az elkövetkező négy évben kerülhet sorra. (E sorok írójának tapasztalata szerint hatalmas káosz várható: egyénileg kért adategyeztetést még tavaly november elején szolgálati idő megállapítására, és a sok hibás adat miatt négyszeri forduló után mostanra sikerült csak korrekt eredményt kapni. Gondoljunk bele, mi lesz, ha majd netán egyszerre négyszázezer ember fog korrekciókat kérni...)

Úgy tűnik, marad tehát a mostani nyugdíjrendszer, ha 50 évig nem is, de még 15-20 évig várhatóan finanszírozhatóan. Az már más kérdés, milyen szintű ellátásra számíthatunk addig és főleg azután. Bár a több százezer kisnyugdíjas nem így érzi, de a mostani rendszer uniós összehasonlításban elég nagyvonalú: átlagosan az utolsó kereset nagyjából háromnegyedét biztosítja, és a minimálbérhez képest is magas. Tegyük hozzá, hogy a jövedelmeket illetően nem állunk túl jól, és ha azok alacsonyak, a nyugdíj is az lesz. Óriási egyéni és társadalmi problémát fog ez okozni a minimálbéren bejelentett dolgozóknál és kényszervállalkozóknál, akik létszáma millión felüli: ők hozzávetőleg ötvenezer forint körüli ellátásra számíthatnak, amiből alig lehet megélni. A gondokat növeli, hogy az öngondoskodás nálunk szinte luxusnak számít, felmérések szerint az aktívak csupán negyede tartalékol idős éveire, a többiek általában nem tudják ezt megtenni. A nyugdíjrendszer finanszírozhatóságát a sok minimálbéres speciel javítja, nem úgy, mint a társadalom elöregedése: szakértői prognózisok szerint ma kb. két aktív tart el egy nyugdíjast, húsz év múlva már egy az egyhez lesz az arány, ha a korhatár nem változik, a korfa pedig a mostani trendek szerint alakul. Jobb nem is gondolni rá, hogy 50 év múlva mi lesz, bár a jelek szerint Vargáék bíznak a jövőben...