Most kell nekünk az IMF vagy nem?

Nincs könnyű dolguk azoknak a hazai és külföldi elemzőknek, akik valamilyen világos és követhető irányt próbálnak felfedezni a Fidesz-kormány gazdasági lépéseiben és nyilatkozataiban. Azon már túl vagyunk, hogy bárki a választási ígéreteket kérje számon, mert azokból néhány szimbolikus intézkedésen kívül lényegében szinte semmi sem teljesült eddig. Arról sincs mit vitatkozni, hogy a kormány gazdasági tevékenységét egyelőre a minden létező pozíciót elfoglaló hatalmi törekvés határozza meg. Az azonban már megdöbbentő, hogy milyen gyakran és milyen könnyedséggel vagy inkább cinizmussal változtatják meg egyik napról a másikra gyökeresen a nyilvánosság előtti álláspontjukat az ország szempontjából rendkívül fontos kérdésekben. A példák közül vegyük csak a legnagyobb vihart kavart és hatásaiban azóta sem kihevert nyilatkozatokat az ország csődhelyzetéről, amelyeket már egy nap múlva ők maguk cáfoltak, sőt röviddel később maga a kormányfő állította, hogy az ország helyzete stabil.

Az effajta össze-vissza beszédet mind külföldi partnereink, mind pedig a pénzpiacok értetlenül fogadják és azt a következtetést vonják le, hogy ezeknek vagy fogalmuk sincs arról, mit akarnak, vagy azt nem tudják, mit lehet és mit nem, vagy mindkettő. Az eredmény a bizalmatlanság, amely sajnos konkrét számokban is jól mérhető: ma a magyar valuta mind az euróval, mind pedig a svájci frankkal szemben mintegy 20 forinttal gyengébb, mint áprilisban, a hazánkkal szembeni kockázati felár pedig az akkori 170 pontról jócskán 300 fölé nőtt. Ez utóbbi például annyit jelent, hogy a hitelekért 1,5 százalékkal magasabb kamatot kér most a piac, ezt vessük össze mondjuk az IMF-től és az EU-tól kapott 20 milliárd eurós keret összegével /az szerencsére másképp kamatozik/. A velünk szembeni fenntartásokat jelzi, hogy a rossz nemzetközi hangulat sokkal jobban megviseli a forintot és a magyar tőzsdét, mint a régiós átlag.

Nem egyértelmű, miben reménykedett a kormány akkor, amikor a konfrontáció útjára lépett az IMF és az EU delegációjával. A tárgyalások megszakadása csak növelte a piaci bizonytalanságot, akárcsak azok a kijelentések, hogy nincs már szükségünk az IMF-re, nincs dolgunk velük. A pénzügyi szabadságharc jelszava jól csenghet a magyar választók és egyes globalizáció ellenes külföldi körök fülében, de ez nem változtat azon, hogy a nagy szavakkal hangoztatott függetlenség lehetősége egyszerűen hazugság. Egy hazánk méretű és gazdasági erejű ország mindig is ki volt és ki lesz szolgáltatva a külső hatásoknak, még akkor is, ha történetesen nem a külföldi kölcsönökből él, mint jelenleg. Enyhén szólva furcsa pénzügyi függetlenségről beszélni akkor, amikor a külső adósságunk eléri a teljes éves hazai össztermék 84 százalékát és a költségvetés továbbra is, még jó esetben is hosszú évekig jelentős hiányt mutat.

Ugyancsak furcsa ajtót mutatni annak, akinek mintegy 10 milliárd euróval tartozunk, mondván, már nincs rá szükségünk. Először is, ne feledkezzünk el a törlesztésről, amely 2-3 év múlva hatalmas terhet fog jelenteni számunkra, és egyelőre nem látszik, honnan lesz fedezete, figyelemmel az egyéb kötelezettségeinkre is. Arról sem szabad továbbá megfeledkeznünk, hogy most valóban nem szorulunk újabb kölcsönökre, de ez a helyzet már rövid időn belül megváltozhat. Pénzügyi szakértők egybehangzó véleménye szerint maximum a jövő év végéig tudjuk magunkat saját forrásból finanszírozni, és azt is csak akkor, ha a külső környezet kedvezően alakul.

Ez utóbbival pedig baj lehet. Az elmúlt hetekben egyre erősödött a borúlátás a nemzetközi piacokon, mind a tengerentúlon, mind Európában. Számos elemző már azt jósolja, hogy kontinensünkön főként az elszabadult költségvetési hiányok miatti megszorítások nyomán újabb, bár a korábbinál kisebb válság jöhet, ami a kilábalás elhúzódását eredményezi. Az máris látszik, hogy az ideges befektői szféra egyre jobban kerüli a kockázatot, és elsősorban a bizonytalannak tartott piacokat súlyozza lejjebb. Sajnos az ellentmondó nyilatkozatok, a konfrontációs magatartás és a világos gazdaság politika hiánya miatt mi is ide tartozunk, ami a légkör további romlása esetén semmi jóval nem kecsegtet.

Vélhetően éppen ez a fenyegető veszély magyarázza azt, a Fidesz-kormány a legutóbbi nyilatkozatokhoz képest 180 fokos fordulatot tesz az IMF-kapcsolatok dolgában, legalábbis a Bloombergnek adott gazdasági minisztériumi állásfoglalás szerint. Mindenki sejtette, hogy az önkormányzati választások után folytatódhatnak a tárgyalások, ezért is volt nehezen érthető, hogy a kormányfőtől kezdve az illetékes miniszterekig miért hangoztatta annyira keményen mindenki, hogy megvagyunk nélkülük és ezután csak az EU-val fogunk tárgyalni. Ehhez képest váratlan a mostani hír, aligha véletlen, hogy azt egy sajtóanyagban rejtették el. A Fidesz kommunikációját ismerve rövidesen megindul a propaganda gőzhenger, és kiderül majd, hogy ők sosem mondtak mást, mindig is együttműködést akartak a Valutaalappal, és hogy ez a tárgyalás nem az a tárgyalás, végeredményben pedig újra nagy győzelmet aratunk.

A közvéleményt ismételten félre lehet vezetni, de a lényegen ez nem változtat: ha a kormány hosszútávon akar gondolkodni és el akarja kerülni az újabb krízishelyzetet, továbbá forrásokat akar találni egyebek mellett az adócsökkentési elképzeléseihez, elkerülhetetlen az unióval és az IMF-fel való egyeztetés. Nem valószínű, hogy a Fidesz-vezetés alapvető hozzáállása változott volna, minden bizonnyal csak taktikai váltásról van szó, azt remélik, hogy így a hiányt illetően nagyobb eséllyel tudnak engedményeket kicsikarni. Ezzel azonban legfeljebb csak időt nyerhetnek, a mindenki által sürgetett világos gazdasági stratégia és a strukturális reformok megkezdése nélkül ez az út csak zsákutcába vezethet.