Matolcsy György szerint a következő évtizedekben azért bevezetjükaz eurót is

2019. február 4., 23:09

Szerző:

Miközben Bulgária 2022-ben, Románi pedig 2024-ben be akarja vezetni az eurót, úgy tűnik, az Orbán-kormány nem siet túlságosan, a Magyar Nemzeti Bank elnöke  legalábbis hétfőn azt mondta, „a következő évtizedekben” fogjuk bevezetni az eurót - derül ki az Index cikkéből. Matolcsy György az MNB által szervezett Lámfalussy-konferencia nyitóbeszédében, a 2008-as gazdasági világválság kapcsán ejtette el az erről szóló megjegyzést. Szerinte amíg az Egyesült Államok már 2009-re túljutott a krízisen, köszönhetően a Fed és a Fehér Ház jó együttműködésének és a megszorítások helyett gazdaságélénkítő lépéseken nyugvó válságkezelésnek, az eurózóna vezetői félrekezelték a helyzetet a bevezetett megszorításokkal.

– Magyarország szempontjából azért is fontos, hogy tanuljunk a válságból, hogy az eurózóna is tanuljon belőle, mert az EU tagjaként a minket is érint mindaz, ami az eurózónában történik, és mert Magyarország a következő évtizedekben be fogja vezetni az eurót

– idézte az Index az MNB elnökét. Most már csak az a kérdés, hogy mi lesz így Ausztria utoléréséből, tavaly márciusban legalábbis Matolcsy György még azt mondta, egy új stratégia segítségével

2030-ra elérhetjük az EU átlagos fejlettségi szintjét, 2050-re pedig Ausztriáét,

Magyarországnak azonban ehhez tőkeintenzív növekedési pályára kell áttérnie, más típusú monetáris és gazdaságpolitikára, illetve egy versengőbb bankrendszerre van szüksége

 

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.

A forint árfolyama péntek reggelre szinte nem változott az előző esti jegyzéséhez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont kissé erősödött.