Már készülünk a gázmizériára

Az eddigi tapasztalatokból okulva már nem bízunk semmit a véletlenre a folyamatos téli gázellátás érdekében. Még tavaly előtt született döntés a stratégiai gázkészletek növeléséről, ami a tárolókapacitás bővítését jelent. A Mol ez év végéig befejezi az összesen 130 milliárd forintos beruházást, ezzel a készletezési lehetőség még az idén 1,2 milliárd köbméterre nő, majd rövidesen 1,9 milliárd köbméterre emelkedik. Az úgynevezett kitárolási kapacitás eléri a napi 20, később pedig a 25 millió köbmétert, azaz ennyit lehet majd szükség esetén a vezetékrendszerbe átpumpálni.

Ezzel egyidejűleg az E.ON a kereskedelmi készletezést is növeli, teljes magyarországi tárolókapacitása 2010 elejére 4 milliárd köbméter fölé nő, ebből naponta 55 millió köbmétert lehet majd a fogyasztásra fordítani. A téli csúcsidőszakban a lakossági és közüzemi, valamint az ipari szükséglet az időjárás függvényében összességében 70-80 milliárd köbméter, amit a jövő évtől lényegében a készletekből is jórészt ki lehet elégíteni. Ha figyelembe vesszüks, hogy a hazai felhasználás mintegy négyötödét adja az orosz földgáz, nyilvánvaló, hogy nem kell félnünk az esetleges újabb csapelzárás következményeitől: csaknem három hónapra biztosítottuk magunkat, részleges korlátozásokkal még ennél is hosszabb időre.

Ezzel az egész térség legfőbb tartalékbázisa lehetünk, mivel Ausztria kivételével egyetlen importra szoruló szomszédunk sem rendelkezik még hasonló készletezési kapacitással sem. Baj esetén így segítséget nyújthatunk a minimális tartalékokkal rendelkező Szerbiának csakúgy, mint az ugyancsak kiszolgáltatott Szlovákiának és a kisebb mértékben, de függő Romániának, Szlovéniának és Horvátországnak. Mivel a nyugat-európai ellátórendszerek alig kapcsolódnak a volt szocialista országok gázvezeték-hálózatához, hazánk vészhelyzetben kulcsszerepet játszhat Közép-Európa energiabiztonságának garantálásában. Ez vélhetően szempont volt abban az uniós döntésben is, amely több tízmillió eurós kereteket szavazott meg a magyar-szlovák, valamint a magyar-román vezetékek kiépítésére. Hasonló megfontolások állnak a Gazprom-Mol közös projektje mögött, amely óriás tároló építését célozza a Dél-Alföldön.

A biztonsági tartalék persze pénzbe kerül, nem is kevésbe, hanem százmilliárdokba. Ennek ellenére a nemrég nyilvánosságra hozott kalkulációk szerint a stratégiai készletemelés kb. tíz fillérrel növeli csak a gáz árát, a kereskedelmi tárolókapacitás bővítése ennél valamivel többel, a drágulás mértéke tehát minimális ahhoz az előnyhöz képest, amit a biztos hazai ellátás jelent. A beruházások anyagi terhét részben azok az országok viselik majd, amelyek igénybe veszik a magyarországi tartalékokat.

Hogy mikor és milyen mértékben lesz minderre szükség, az belátható ideig még az orosz gázszállításoktól függ. Rövid és középtávon számolnunk kell azzal, hogy Moszkva és Kijev viszonya továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent. Bár a hírek szerint a két ország kormányfői a hét elején állítólag minden, a gázzal kapcsolatos vitás kérdést rendeztek, nem árt ezt óvatosan kezelni. Az a megállapodás, mely szerint Ukrajnának csak a valóban felhasznált földgázt kell kifizetnie, és nem fizet külön bírságot a csökkenő vásárlásért, inkább a jelenlegi realitások tudomásul vételét, nem pedig az ellentétek feloldását jelenti. Változatlanul fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy a legmélyebb válságba zuhant Ukrajna nem tud majd időben fizetni a gázért. Ennek aggasztó előjele lehet, hogy Kijev új tárgyalásokat kezdeményezett az IMF-fel, mert túl gyorsan fogy a hitelkeret, és már látszik: az év végéig sem elegendő.

Továbbra is létezik, sőt erősödik a másik nagy kockázati tényező, az orosz-ukrán politikai feszültség. Az önmagában is nehezen feloldható ellentétet, amelyet főként az orosz kisebbség helyzete és a Moszkva hatalmi törekvéseivel szemben álló kijevi vezetés nyugati orientációja táplál, kiélezi a közeledő ukrán elnökválasztás. Nincs esély arra, hogy a két ország viszonya gyorsan rendeződjön, a gázszállítások és az unió felé irányuló tranzit pedig bármelyik fél kezében ütőkártya lehet.

Az Ukrajnát elkerülő, alternatív útvonalakra még a legjobb esetben is 4-5 évet kell várni, legyen az az uniós Nabucco vagy az orosz Déli Áramlat. Az előbbi gázforrásai még mindig kérdőjelesek, az utóbbi ebből a szempontból biztosabbnak látszik. Nem véletlen, hogy csatlakozott hozzá Törökország, valamint rövidesen hasonlóan tesz Szlovénia is, az ellátási biztonság mindenki számára kulcskérdés. Az már kissé aggasztóbb, hogy mindkét útvonal Törökországon át vezet, tehát az EU-ba igyekvő Ankara kerülhet olyan ellenőrző helyzetbe, mint most Ukrajna, és ne legyen kétségünk, hogy szükség esetén ezt az unió zsarolására is felhasználhatják. Hosszú távon tehát az ukrán tranzit változatlanul fontos marad, tekintettel arra is, hogy a két új vezeték együttes kapacitása csak a harmada lesz a jelenleg Ukrajnán át jövő gázszállításoknak.